Acta Papensia 2023. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 23. évfolyam (Pápa, 2023)

2023 / 1-2. szám

s Forrásközlés a-Acta Papensia xxiii (2023) 1-2. SZÁM erős dúcnak (pilóta) kettémetszése, s a gőzösnél egy vastartó kiszakasztása által is eléggé kimutatta. Écsy László úr azonnal megtette a szükséges előintézkedéseket, kiadta a mentő rendszabályokat, a fürdőhelyi személyzetet csónakokra szállítva, zúzó szerszámokkal küldte a jégtömeg elé, s az előnyomuló részt folytonosan zúzái­vá, sikerült úgy a hidegfürdőket, mint a gőzöst megmentenie. Ez utóbbi megmentésében tevékeny részt vett a hollandiai származású Haentjens441 gőzöskapitány, ki 1847 körül éppen a Kisfaludy gőzös kapitánya volt, s jelenleg B.-Füreden tartózkodik. Megemlítést érdemel még egy ácsle­gény rendkívüli bátorsága, ki a gőzös felé nyomuló jégtömegre a csónakból fölugorva, maga előtt (sőt csaknem maga alatt) vágta a jég előnyomuló részét. Általában az összes munkás személyzet kitüntette magát fáradást nem ismerő tevékenysége által. Főtisztelendő Krisztián Pius jószágkormányzó úr, félvén a már-már fárad­ni kezdő munkások teljes kimerülésétől, a tihanyi urodalmi munkás személy­zetért küldött, kik a savanyúvízi személyzet által megkezdett fárasztó munkát ezeknek folytonos közreműködésével késő éjig folytatták, mikor szerencsére a szél észak irányra fordulván, a fenyegető jégtáblát lesöpörte a somogyi par­tokra. A nyugalom, mit e körülmény előidézett, csak kevés ideig tartott. A szél múlt hó 30-án délkelet felől kezdett lengedezni, s amint erősödött, a kenessei stb. jégtáblát fölszakasztotta, s rézsútosan nyomta a föltépett jégtömeget a Sa­vanyúvíz felé. Szerencsére e tömeget egyik végpontjánál a B.-Füred közelében levő földnyelv megakasztotta, s e megakasztás következtében az egész tömeg megállapodott, s mert igen szép, napos idő volt, szembetűnőleg olvadt, s apróbb darabokra szakadozva ártalmatlanul oszlott szét a Balaton víztükörén. Most már tiszta a Balaton. Lehet, hogy a halászoknak nagyobb szerencséje leend a híg vízen, mint aminő volt télen az igenis vastag jég mellett. Csakhogy a halászok vásárja, a böjt elmúlt, mégpedig a halászokra nézve igen rossz ered­ménnyel. A hidegfürdők (különösen a nőké) ismét szaporíttatnak, s női uszoda állít­tatott. 441 Jean Michel Haentjens (Dunkerque, 1799 - Füred, 1873. október 17.) holland származású hajóskapitány, vendéglős. Már 1846-ban Füreden volt, így 1846-1850 között ő volt a Kisfaludy gőzös első kapitánya. Utána a feleségével, Glaser Kornéliával az Esterházy fogadót bérelték. ZÁ­­KONYI1988. 378-380., 744-745., az életrajzi adatokat pontosította: TÓTH-BENCZE 2018. 8-9. 154 s-

Next

/
Thumbnails
Contents