Acta Papensia 2022. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 22. évfolyam (Pápa, 2022)
2022 / 3-4. szám
-s Szemle s-Acta Papensia XXII (2022) 3-4. SZÁM hanem kortörténeti szempontok figyelembevételével is. Az ehhez az irányzathoz tartozók képesek konstruktív vitára a más felfogásúakkal. Nyitottak más felekezetek és vallások irányába, érdeklődnek a világ nagy kérdései iránt. Az erős racionalitás ugyanakkor nem kedvez a hit közösségi megélésének. A misztikus-integratív spiritualitásstílusra jellemző Isten mindent elfogadó szeretetének hangsúlyozása. A szimbólumok keresése segít nekik a hit megélésében és kommunikációjában. A bensőségesség és a személyes átélés keresése túlzásba víve elvezethet a realitásérzék meggyengüléséhez. A negatívumok negligálása elfogadóvá teszi az embereket a romboló jelenségek iránt is. Ezek nem egymást feltétlenül kizáró hitmegélési módok, hanem „egymásra épülő differenciáltsági szinteket jelölnek az Istennel kapcsolat struktúrája szempontjából, ami azt jelenti, hogy nem leváltják, hanem kiegészítik egymást. Minél differenciáltabb valakinek a hite, annál többféle módon képes megélni a személyes kapcsolatot Istennel, és annál több embernek tud segíteni az istenkapcsolata gazdagodásában.” (29.) Ez után az általános bevezető után értőbb elmével olvashatjuk a kötet vallástörténeti, egyháztörténeti vonatkozású tanulmányait. Hanula Gergely Az egyházatyák útmutatásai a lelki életre című mély erudíción és kiváló elemzőképességen alapuló írása nagyon világosan mutatja meg a sivatagi atyák és a nagyvárosi közegben élő püspökök eltérő életformáját, s azt, ez hogyan hat ki tanításaik nyelvi megformáltságára. Kovács Endre tanulmánya, A 12.-14. századi teológiai paradigmaváltás és a mai teológiai oktatás hatása a kegyességre látszólag túl messziről indít egy XXI. századi protestáns kegyességet a címében viselő kötethez képest. Érvelése azonban — hogy a protestáns teológia mindig a katolicizmushoz képest határozta meg magát, ennek során pedig evidenciának tekintette annak egységes voltát — meggyőzött arról, hogy érdemes ennyire visszanyúlni a történelemben. A skolasztikában a XII. századtól kezdve egyre jobban felerősödik az „arisztoteleszi szál”, azaz az értelem a hit rovására. Ez egy pozitív folyamat, hiszen „a skolasztika egy új kritikai gondolkodáshoz járul hozzá, az emberi tudás, a termelés és a felfedezés erőit felpezsdíti”. (69.) Ugyanakkor egyesek, pl. a Kálvin által nagyra tartott Clairvaux-i Bernát rámutatott annak veszélyére, hogy a hit csökkenése könnyen háttérbe szoríthatja magát az Istent. A szerző a történelmi áttekintés alapján arra a következtetésre jut, hogy a mai teológiai oktatás az értelmi elemek túlsúlyával rokonságot mutat a skolasztikával. Az így képzett teológusok, gyülekezeti lelkészek kevéssé tudnak megfelelni a hívek érzelmi igényeinek. Kovács szerint „A teológiai oktatást annak a törekvésnek szükséges alárendelni, hogy a hívőkben az Isten és az emberek iránti szeretet növekedjen, és jellemük egyre inkább Krisztus képére formálódjon.” (76.)-= 494
