Acta Papensia 2022. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 22. évfolyam (Pápa, 2022)

2022 / 3-4. szám

Forrásközlés =Acta Papensia xxii (2022) 3-4. szám

irodalomba, s az új lélek teremtsen jobbnál jobb műveket, fölékítendő velők irodalmunk pantheonát.

Pártolás nélkül nincs haladás. Hol hiányzik a részvét, ott hiányzik az éltető nap, a tenyésztő lég, s okvetlenül elsatnyulnak az irodalom virágai.

Amily fájdalmasan érdekli a részvétlenség szemlélete minden jobb érzésű ember lelkét, oly örvendetesen hat rá, ha az ellenkezőről öntapasztalata után meggyőződhetik.

Örvendetesen hata rám is azon tapasztalat, hogy az irodalom - főleg a szépművészet iránti részvét, mely körünkben már-már haldoklani készült - újraéledt, új életet nyert a lelkes nők körében ... áldja meg érte őket az isten!

E részvét kettős irányban mutatkozik. Egyik irány követői „nemzeti könyvtár”-rai előfizetésük által múltjában pártolják az irodalmat, a másik irány képviselői pedig lapok hordatása által jelenében.

Mindenik irány szép - dicséretet érdemel. Buzgó törekvést tanúsít: pártolni egy vagy más ágában az irodalmat. Azonban nézetem szerint oly nemzetnél, hol mind a kettőt - ót és újat - fölkarolni, ha a képesség nem is, de a kellő lelkesedés hiányzik, s az irodalom még nincs annyira kifejlődve, hogy tetőponton állani mondathatnék, azon keveseknek, kik buzognak a művészet felvirágzása s remekeinek jövő számárai megőrzése mellett, két oly külön táborra szakadni, mely egyik irányt a másikért egészen nélkülözi, nem lehet anélkül, hogy egymást meg ne gyengítsék, s az irodalmat tetőpontja feléi haladásában ne akadályozzák.

Kit anyagi állása képesít mindkét irányt pártolhatni, igen jól teszi, ha mindegyiket pártfogolja; s míg egyrészről a folyvást haladó művészetet kifejlődéspontjához eljutni segíti, másrészről az irodalom miként haladtát tanúsító jeles régi műveket megóvja az elveszéstől. De aki ezt tenni elégtelen, kinek a két irány közt választani, s anyagi tehetetlensége érzetében egyiket a másért feláldozni kell, az nézetem szerint célszerűbben közelít az egyetemes célhoz: irodalmi erőnk kifejtése s tetőpontításához, ha áldozatát nem a múlt, hanem a jelenkori művészet oltárára teszi le. Nem annyira az irodalmi múltnak, mint a jövőnek kell élnünk; a múlt csak alap, melyre a jelen épít s a jövő építkezni fog, tagadólag vett lépcső a folyvást előhaladó szellem életében. S valamint az életben hátramarad az, ki ahelyett, hogy jövőjének élne, múltjában él, úgy a művészet is hanyatlani fog, okvetlenül hanyatlania kell, ha míg múltján tarlózva gyűjtjük az itt-ott elmaradt kalászokat, jelenét - hol gazdag vetést tenyészthetni hatalmunkban áll - parlagon s míveletlenül hagyjuk.

216