Acta Papensia 2021. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 21. évfolyam (Pápa, 2021)
2021 / 1-2 szám
-= Műhely s-Acta Papensia XXI (2021) 1-2. SZÁM őket is csak az esetek összegzésekor.251 Ezen kívül még azokat az eseteket hagytam figyelmen kívül, amelyekben a követelés összege nem volt egyértelműen meghatározható — vagy azért, mert nem írták le összegszerűen a követelést, vagy azért, mert a szövegből nem derült ki egyértelműen, hogy váltóforintról vagy ezüstforintról van-e szó. Mindezeket leszámítva 414 per maradt. 269 esetben találunk keresztényt a felperesek között, míg zsidóknál ez a szám 166, azaz a zsidók népességen belüli arányukhoz (1847-ben 24%-hoz) képest bő kétszeresen felülreprezentáltak voltak.252 Az alperes között is a keresztények voltak többségben, 358 esetben szerepeltek keresztények a vádlottak között, viszont izraeliták csupán 92 alkalommal, ami körülbelül 4%-kal kevesebb, mint a lakosságon belüli arányuk.253 Ha szétszálazzuk a pereket és csak azt vesszük figyelembe, hogy hány esetben került szembe egy személy saját hitsorsosával, illetve a másik felekezet tagjával, akkor a következő megállapításokat tehetjük. Legtöbbször mind a felperes, mind pedig az alperes keresztény vallású volt (52,6%), a második helyre azok az esetek kerültek, ahol a felperes zsidó, az alperes pedig keresztény volt (28,1%). Olyan esetből, amikor zsidó felekezetűek kerültek szembe saját hittársaikkal, jóval kevesebb (10,2%) volt, mint az előbbi típusokból, de egy hajszálnyival több, mint olyanból, amikor egy keresztény próbált meg követeléseinek érvényt szerezni egy zsidó vallásával szemben (9,1%). A perek többségében valamilyen adósság törlesztéséért fordultak a bírósághoz a felperesek. Gyakoriak voltak a kereskedők és iparosok, vagy az iparosok és szaktársaik közötti perek, amiket valamilyen áru vagy alapanyag miatti tartozás behajtatása érdekében indítottak,254 valamint sok volt az egyszerű áruvagy pénzhitelezés kapcsán folytatott eljárás is. Ezek mellett voltak örökösödési vagy hozományi ügyek, és néhány kisebb-nagyobb volumenű csalás. Az esetek túlnyomó részében a felperesnek adott igazat a bíróság, mivel általában dokumentumokkal tudták bizonyítani követelésük jogosságát. A 251 Az alperes kihagyásával egy fontos csoport maradt volna ki vizsgálatomból, ugyanis a korszakban a magánkölcsönök mellett a hiteligények kielégítését árvapénztárak is ellátták. TOMKA 2000. 7. 252 A két számot összeadva az összes eset számánál nagyobb összeget kapunk. Ez azért lehetséges, mert néhány esetben több felperes is volt egy ügyben, és az ilyen esetekben minden felperest külön számoltam. Ráadásul megesett, hogy zsidók és keresztények a felperesek és az alperesek között is együtt szerepeltek egy perben. 253 Hasonlóan a felperesekhez, itt is minden személyt külön számoltam, ezért eltérő az esetszám. 254 Ez egybevág Jakab Réka megállapításaival. Vö. JAKAB 2014.141-148. 60