Acta Papensia 2021. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 21. évfolyam (Pápa, 2021)
2021 / 3-4. szám
-s Szemle s-Acta Papensia XXI (2021) 3-4. SZÁM Az interjúalanyok a család Keszthelyről való eltávozása után mintegy fél évszázaddal megszépítve beszéltek fiatal korukról, azokról az évekről, melyeket a kastélyban töltöttek. Számukra a kastélyba kerülés kiemelkedést jelentett a környező falvak paraszti világából. Az eseményekre, történésekre helyenként pontatlanul emlékeztek. A sokféle nézőpont közös jellemzője, hogy a Festetics család belső életét nem ismerték, nem ismerhették meg közelebbről — nem is szólva a családtagok lelki életéről. Felszínes ismeretek és benyomások, illetve mások elbeszélései alapján próbáltak véleményt alkotni a hercegi családról. Festetics Tasziló legtöbbször a régivágású arisztokrata típusaként tűnik fel, aki gőgös és rátarti, a nem főúri társadalmi csoporthoz tartozókat — beleértve a köznemesi származású Horthy kormányzót és családját — egyaránt lenézi, nem tartja magával egyenrangúnak. Csupán a vele közvetlen kapcsolatban lévők (mint huszárja, Nemes István) villantja fel jó tulajdonságainak egyikét-másikát. Feleségéről, Mary Dougles Hamilton (1850-1922) hercegasszonyról a szolgálók elbeszélések, hallomásból nyert adatok alapján nyilatkoztak. Megismerkedésük és együttélésük történetéről szinte semmit sem tudtak. Fiúk, Festetics III. György (1882-1941), a hitbizomány örököse és felesége, a lengyel grófi családból való Maria von Haugwitz (1900-1972) már a modem idők gyermekei, akik lazítottak a főúri etikett előírásain, közvetlenebbek voltak a szolgálattevőkkel. A Tasziló és fia közti hűvös viszonyt meghatározta, hogy György felnőtt korában óriási kártyaadósságokat csinált, melyeket az apa részben a birtokok eladásából volt kénytelen tisztázni. Az elbeszélések szinte idealizált szereplője György özvegye, a „hercegné”, aki házasságkötése után megtanult magyarul, György fiával is magyarul beszélt, hogy a magyar legyen az anyanyelve. Nemcsak udvartartásával, az uradalom alkalmazottaival, hanem a városiakkal is közvetlen és barátságos volt, ezért mindenki kedvelte. Egyéni tragédiája, hogy fiával 1944 szeptemberében hivatalos útlevéllel úgy hagyta el az országot, hogy már sohasem látta viszont. Összes vagyona útipoggyásza volt, az utána küldött, értékekkel tele bőröndöket üresen kapta kézhez. Különleges intelligenciáját és rendkívüli akaraterejének — és vélhetőleg rokonai segítségének — köszönhetően sikeresen tért át a polgári életformára. A lehetséges visszaemlékezők közül a Festetics-családot egyetlen személy, Festetics IV. György (sz. 1940) képviseli. Az utolsó Festetics Györgynek — érthető módon — alig vannak emlékei a keszthelyi kastélyról és lakóiról, a kisvárosról. Az ő visszaemlékezése inkább azért érdekes, mert azt bizonyítja, hogy a külföldre kerülő arisztokrata családok képzettségük, műveltségük, nemzetközi kapcsolatrendszerük révén általában sikeresen integrálódtak a nyugateurópai társadalmakba. Sokak — így IV. György — számára ez az arisztokratikus hagyományok feladását, munkavállalást (banktisztviselő lett) és polgári származású feleség választását jelentette. A sikeres integráció egyik deficitje, hogy gyermekei már nem tanultak meg magyarul. 512 =-
