Acta Papensia 2021. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 21. évfolyam (Pápa, 2021)

2021 / 3-4. szám

SIMONNÉ PALLÓS PIROSKA A Györgyfalvi Csépán család Somogybán a XIX. században Györgyfalvi Csépán család történetét rekonstru­álni nehéz, szinte lehetetlennek tűnő vállalkozás. Családi irattáruk ugyanis szétszóródott, elpusztult. Kevés igazán ér­tékelhető írásos forrás maradt utánuk. Ezekre és azokra a szakirodalmi publikációkra lehet támaszkodni, amelyek érintik a Csépán család valamelyik tagját. Más szempontból is nehéz a dolga a kutatónak. Ugyanis nem elegendő a történészi tájékozottság, több más területen is otthonosan kell(ene) mozogni, így a könyvtár-, irodalom- és színháztörténetben, továbbá az oktatástörté­netben, a közigazgatás történetében, vagy éppen az egyháztörténetben (kü­lönösen a Dunántúli Református Egyházkerület, illetve a Belső-Somogyi Re­formátus Egyházmegye történetében). S akkor még nem említettem a hely­­történeti vonatkozásokat, a helyi emlékek feltárását. E rövid tanulmány egy monográfia írása közben felbukkanó anyag ösz­­szegzése, amely részben a figyelemfelkeltés szándékával íródott, hogy a sok területen maradandót alkotó Csépánok neve ne tűnjön el végleg a közösségi emlékezetből.1 A GYÖRGYFALVI CSÉPÁN ŐSÖKRŐL A genealógiai munkák kevés adatot közölnek a Csépán családról. Nagy Iván Fényes Elek geográphiai szótárára hivatkozva a Györgyfalvai Csépán családot Borsod vármegyei birtokos nemes családnak tartja. A Disznajódon birtokos Csépán (Csépány) Ferencet külön is említi. A somogyi Csépánok közül egyedül 1 A dolgozat végső változatának kialakításához Hudi József levéltárvezető nyújtott nagy segítséget, melyet ezúton is köszönök. 367

Next

/
Thumbnails
Contents