Acta Papensia 2021. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 21. évfolyam (Pápa, 2021)

2021 / 3-4. szám

-H Műhely s-Acta Papensia XXI (2021) 3-4. SZÁM Nem esett még szó a számunkra legismertebb gyerekről, az alcsúti prédiká­tor legkisebb fiáról, Csokonai Józsefről (3.). Ő az apja halálakor 14 éves múlt, tanult. Tanulmányainak körülményeiről Kilián István ismerteti Szabó Zsig­­mondnak a Csokonai Lapokban megjelent adatait.46 Ezek szerint Csokonai Jó­zsefet (3.) egy győri, Komáromy nevű pap patronálta, s amikor ez Győrből Deb­recenbe került lelkésznek, az ifjú Csokonai Józsefet (3.) magával hozta, s be­íratta a kollégiumba. Kilián István ezen állítás mindkét részét egyből meg is cáfolja: azaz Debrecenben nem volt Komáromy nevű pap és Csokonai József (3.) nem subscribált a kollégiumban. Vajon mégis lehetett igazság az állításban? Erről és József (3.) életéről majd akkor írok bővebben, amikor a „Miért éppen Debrecen?” kérdésre próbálok válaszolni. 1762-ben Zsuzsanna 17., öccse, József (3.) a 14. évét töltötte be, anyjuk már nem élt. Apjuk halála után valamely családtagjukkal legfeljebb a kegyelmi év47 leteltéig maradhattak a parókián, ezalatt lakóhelyet és megélhetést kellett ke­resniük. Bár unokatestvérük, Csokonai József (1.) naszályi lelkész volt ezidőtájt, de ekkora család eltartását aligha tudta vállalni. Az anyai ági Angyal családról eddig nem sokat sikerült kiderítenem. A Po­zsony megyei nemességgel bíró síkabonyi Angyal családot először kizártam, mivel tagjai között sokáig csak katolikusokat találtam. Végül a Fejér vármegyei nemességi iratokból kiderült, hogy a tolnai Bölcskén 1739-^59 között lelki­­pásztor Angyalossy Zsigmond ezen családból származott.48 Felesége a Fejér me­gyei Gárdonyban nemesi porcióval bíró Boné Erzsébet volt. 1736-ban Rebeka nevű leánykájuk, és 1738-ban Zsigmond nevű fiúk is ott született49. A lelkész a használatot mutatja például a Keszthelyen, majd Köbölkúton és Znión-Várallyán uradalmi tiszt Csoknyay Pál névhasználata. Keszthelyen a gyermekét 1827. május 5-én a római katolikus anya­könyvben Csokonyay vezetéknévvel írták be, megjegyezve, hogy a szülők kálvinista vallásúak. A később, Köbölkúton és Znión született gyermekeit is katolikus pap keresztelte és Csoknyay néven anyakönyvezték. MNL VEML IV.i.e.a.a. Nemességi irataik / Acta nobilitaria C. I. 4. alatt találhatóak. 46 KILIÁN 1977. 396., SZABÓ 1906. 131-132. 47 Az egyházi év a gazdasági évhez hasonlóan Gergely naptól Gergely napig tartott. A lelkész év közbeni halála esetén az özvegye kérvényezhette, hogy a lelkészlakban maradjon és a jöve­delmen a helyettes lelkésszel osztozzon. A XIX. században már meghatározott időtartamban igyekeztek az egyházmegyék szabályozni az időszak hosszát és a járandóság megosztását. 48 MNL OL FML IV.72.C. Angyal. 49 Pákozdi református vegyes anyakönyv 1732-1824. Az apa neve Angyalosi Kováts Zsig­­mondként, illetve Angyalosi K. Zsigmondként van bejegyezve. 340 =-

Next

/
Thumbnails
Contents