Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)
2020 / 1-2. szám
-= Forrásközlés s-Acta Papensia XX (2020) 1-2. SZÁM csoportunk kb. 450 fős létszáma, míg a kémiát a Ch. max.-ban, az ábrázolót a Ka 42-es előadó teremben. Az elméleti órák mindig délelőtt voltak. 8 órára már el kellett foglalni a padokban a helyünket. Az óra hossza ötven perc volt, utána tíz perc szünet következett. A padokban a tanulókörök növekvő sorrendjében ültünk, mi a legfelső sorban. Tanulókörünk volt a legtávolabb a táblától, amely hatalmas méretű volt és több, elektromosan külön mozgatható résztáblából állt. A tárgyakból az előadások általában két órások voltak. Az egymást követő két órában teleírták a táblákat az előadók, nem kis „örömünkre”, ugyanis nem volt könnyű „követni” őket. A tantárgyakhoz kapcsolódó gyakorlatok célja az előadásokon hallottak elmélyítése és alkalmazása, valamint a rajztermi gyakorlat volt. Ezek a foglalkozások a KI. emeleti tantermekben voltak, a mi 14-es tanulókörünké a KI. emelet 58-ban. A Matematika I. tantárgy (szóhasználatunkban Matek) gyakorlatilag a teljes első félévben a középiskolai alapoktól kiindulva átismételte a teljes középiskolás tananyagot, új részekkel egészítette ki azokat. Kibővültek ismereteim az egyenletekről, sok újdonságot hozott a differenciálszámítás alapjainak más megközelítése is. A sok példagyakorlás, ami kevés volt a középiskolában, megnövelte a példamegoldó készséget, pótolta fokozatosan a háborús időszak okozta hiányainkat. Ábrázoló mértan tanulása a középiskolában sok gondot okozott nekem. A reáltagozat gyors kiépítése miatt nem volt szaktanárunk, jobb híján a rajztanár tanította a tárgyat. Ő is velünk együtt tanulta az anyagot, a tananyagban bevallása szerint három leckével járt előttünk. Igazából csak az egyetemen sikerült gyakorlatilag átlátnom a tantárgy felépítését, logikáját, a pont, egyenes, sík, a térelemek egymással való kapcsolódását. Kémia a középiskolában sem tartozott a kedvenc tárgyaim közé. A háborús eseményekben elpusztult eszközök hiánya miatt a szemléltető kísérletek korlátozottak voltak. A nagy létszám miatt a lehetőségek az egyetemen is korlátozottak voltak, a hangsúly az elméleti alapokra esett, ezt a tanszék véleményem szerint jól csinálta. A Mechanika I. első féléves anyagrésze a Statika volt. A tananyag a merev testre ható erőkkel foglalkozott, rengeteg számítást, szerkesztést kellett végezni, példákat megoldani.- 57 -