Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)
2020 / 1-2. szám
-3 Forrásközlés s-Acta Papensia xx (2020) 1-2. SZÁM veszélye és a hadseregfejlesztés (tartalékos tiszti képzés) igénye egyaránt motiválta. A különböző elvárások miatti folyamatos stresszhelyzetre a hallgatók körében sokféle reakció létezett. Azok, akik azonosulni tudtak az elvárásokkal, megfelelően teljesítettek, és közben ráhangolódtak a forradalmi változások „hullámhosszára”, könnyebben elviselték a nehézségeket. Mások — különösen a szakérettségisek — gyengén teljesítettek és rosszul érezték magukat a számukra idegen társadalmi környezetben. Megint mások az osztályharc céltábláivá váltak és egyik napról a másikra „kikerültek” az egyetemről. A visszaemlékezés alapján arra következtethetünk, hogy szerzőnk azok közé tartozott, akik már csak életkoruknál fogva is viszonylag jól alkalmazkodtak az új szerepkörhöz és képességeikhez mérten lelkiismeretesen teljesítették a követelményeket. (Nekik sem volt könnyű, hiszen a világháború alatti középiskolai képzés hiányosságait — különösen a fontos szakmai tantárgyaknál — menet közben kellett megszüntetniük.) Böcskei László az ifjúsági mozgalomban is aktív szerepet vállalt, ami teljes odaadást követelt: a tanulás és a mozgalmi munka mellett csekély szabadidő jutott a kikapcsolódásra, magánéletre. A visszaemlékezés olvasását és megértését elősegíti, ha újra felidézzük szerzőnk szakmai életútját. Böcskei László 1930. február 9-én a Veszprém megyei Nyárád községben született. Édesapja, Böcskei Antal (1900-1955) hentes és mészáros, kocsmabérlő volt. 1937-ben Győr-Moson-Sopron megyei Bodonhelyen vásárolt kocsmát és vegyesboltot, ekkor családja is ide költözött. Részt vett a világháborúban, ahonnan hadifogolyként tért haza. Az újrakezdés után 1951- ben vagyonát államosították, 1952-től élete végéig gyári munkás volt. Ugodi származású édesanyja, Vörös Erzsébet (1903-1972) a háztartásban dolgozott. Férje halála után Győrbe költözött, élete végéig itt élt. Böcskei László az elemi iskolát Nyárádon kezdte, 1937-től Bodonhelyen folytatta és fejezte be. 1941 őszén vették fel a Pápai Református Gimnázium I. osztályába, itt érettségizett 1949-ben. Érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára felvételizett, de származása miatt a sikeres felvételit követően sem vették fel: „helyhiányra” hivatkozva elutasították. 1949 őszén a győri Vagongyárban segédmunkásként kezdett dolgozni, majd szakmunkás képesítést szerzett. 1950 őszétől már a Budapesti Műszaki Egyetem I. éves gépészmérnök hallgatója lett, ahol 1955-ben a gépgyártás technológiai szakon mérnöki oklevelet kapott. (Az 1960-as évek végén újra a BME hallgatója lett: a Gazdasági mérnöki szakon okleveles gazdasági mérnök, majd ezt követően az egyetem Közlekedésmérnöki Karán okleveles gépjármű szakmérnöki képesítést szerzett.) 1954-től szigorló mérnökként a győri Célgépgyárban kezdett dolgozni, ahol később üzemvezető, majd műszaki vezető lett. 1958-tól 1990-ig, nyugdíjba vonulásáig az Északdunántúli Vízügyi Igazgatóságon dolgozott. Gépészeti vezetőként gépek, berendezések üzemeltetésével, korszerűsítésével foglalkozott.- 42 -
