Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)
2020 / 3-4. szám
-s Szemle =Acta Papensia xx (2020) 3-4. szám A zsidó kereskedők, iparosok, értelmiségiek (ügyvédek, orvosok, mérnökök) 1867 után részben vagyonuk, részben tekintélyük és szaktudásuk alapján bekerültek a városi és megyei képviselőtestületbe, melyeket felerészben a legnagyobb állami egyesadót fizetők (virilisek), felerészben a választott képviselők közül kerültek ki. A városi elitet alkotó családokról érzékletes képet rajzol a szerző a virilisjegyzékek (1873-1933), házjegyzékek, hivatalos iratok és sajtóközlemények alapján. 1938-ig a zsidóság jóval számarányán felül jelen volt a város örnkormányzati életében. A viriliseknek átlagosan egynegyét a zsidók adták. A zsidók 1944-ig a városi térben is megőrizték meghatározó szerepüket: bérlőként, lakástulajdonosként a város minden részén előfordultak, de „legnagyobb részük a 20. században is a város kereskedelmi központjában élt.” (244.) A neológ irányt követő közösség erejét bizonyítja, hogy új, nagyobb zsinagógát épített (1862-1865), s a nagy veszprémi tűzvész után felújította a paplakot és új iskolát emelt (1895). A közösség szegényeiről jótékony egyleteik révén gondoskodtak, ugyanakkor részt vettek a város és a megye szociális, kulturális és gazdasági egyleti életében is. Miután a Veszprémi Kaszinó 1863-tól befogadta a zsidókat, a többi egyesület is megnyitotta kapuit előttük. (A pápai kaszinónak már a reformkorban is tagjai lehettek.) Arról, hogy a cionista mozgalomhoz hogyan viszonyultak, nem ír a szerző. A negyedik fejezetben (Szűkülő életterek; Újrakezdés) a szerzők a két világháború közötti és a második viágháború utáni időszakot tekintik át, beleértve a hitközség újjászervezésének időszakát is. A numerus clausus bevezetésével (1920) kezdődött jogkorlátozás a zsidótörvényekkel (1938-1942) jogegyenlőségüket is felszámolta; politikai jogaikat megszüntette és gazdasági tevékenységüket is szűk keretek közé szorította. 1944 tavaszán a német megszállást követően megtörtént teljes jogfosztásuk, vagyonelkobzásuk, gettóba zárásuk és (június 19-én) deportálásuk. A munkaszolgálatosok és auschwitzi lágerlakók közül csak kevesen térték vissza, akik újjászervezték közösségüket és imaházuk államosításáig (1953) vallási életet élhettek. Használaton kívüli zsinagógájukat államosították, a Dunántúli Szénbányászati Trösztnek juttatták, amely irodaházzá alakította át. A hitközség 1994-ben alakult újjá, s kis közösségként ma is létezik. Fennmaradásáért sokat tett a korábbi elnök, Máthé Éva, s a jelenlegi, dr. Wittmann Zsuzsa. Összességében elmondhatjuk, hogy a szerzők sikerrel teljesítették vállalt feladatukat: olyan monográfiát tettek le az asztalra, amely kézikönyve lehet a további kutatásoknak. Hum József ***** HE 423
