Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)

2020 / 1-2. szám

Kisebb közlemények a-Acta Papensia xx (2020) 1-2. SZÁM három kiadást is megért különböző változatokban.73 Ebben Semmelweis Ignác előtt 33 évvel, korát jócskán megelőzve ismerte fel és írta le a fertőtlenítés fon­tosságát, — az orvosi eszközökre és magára az orvosra nézve is — és kiemelte ennek szülés előtti és utáni jelentősségét is. Könyvét — mint azt az orvostörté­neti szakirodalom bizonyította74 — ismerték és használták, azonban ennek el­lenére tanai feledésbe mentek. A fertőtlenítés fontosságát pedig csak jóval ké­sőbb, Semmelweis munkássága nyomán ismerte el az orvostársadalom.75 1823-ban Veszprém vármegye — korabeli szóhasználattal — első „rendes” orvosa lett, vagyis első főorvosa, tiszti főorvosa.76 1831-ben könyvet írt a koleráról —, amit a közelgő járvány tett időszerűvé — és kivette részét a járvány elleni védekezésből is. 1832 május 12-én halt meg, a halotti anyakönyv szerint „hideglelés”-ben. Zsoldos Jánosnak nejétől öt gyermeke született, sorrendben Ignác, Antal, Krisztina, Johanna és Boldizsár. Közülük Krisztina nemes vecsei, böröllői és izsákfai Vecsey Károly veszprémi főszolgabíróhoz ment feleségül.77 Házassá­guk azonban rövid életű volt, mert férje alig fél év múlva meghalt, s állapotos neje már az ő halála után hozta világra gyermeküket, Károlyt. A gyermeket később Krisztina második férje, nánási Oláh Miklós örökbe fogadta és ezért az ifjú később a Vecsey-Oláh Károly nevet vette fel, s leszármazottai később To­kajban laktak.78 Zsoldos János másik leánya, Johanna az evangélikus nemes Szakonyi Ignác­­nak a felesége lett, aki 1836-ban a Pápán tartott esküvőjükkor az Esterházy her­cegek dombóvári uradalmi földmérője volt.79 A friss házasok — a férj hivatala miatt — a Dombóvár közelében fekvő Lápafőn telepedtek le, ahol a gyermekeik is születtek, sorrendben: Ilka, Gusztáv és Johanna. A kis Johanna 1841-es szü­letését követően azonban három nappal később anyjuk meghalt, s a gyermekek árvaságra jutottak.80 Másfél évvel később Johanna is elhunyt, s csak két 731817-ben öccse, Zsoldos Jakab mezőlaki lelkész Győrben, 1818-ban Fodor Gerzson lelkész pedig Sárospatakon adta ki az „oskolások számára” versekbe foglalva orvosi tanácsait. 74 CSILLAG 1968., 1970. 75 SEMMELWEIS 1858. 76 MÉSZÁROSNÉ 1976. 28. 77 Vecsey / Vetsey Károly 1820-tól a devecseri járás főszolgabírája volt, 1831-ben újraválasz­tották, 1834-ben már Noszlopy Ignácot választották a helyére. HUDI 2004.144. 78 SZLUHA 2012. 792-793. 79 SZLUHA 2012. 574. 80 Szakonyi Ignác öt évvel később házasodott újra és elköltözött az Esterházy hercegek fer­­tődi uradalmába. Később a Felpéc melletti, Alsó-Hali pusztán telepedett le és ott is halt meg 1880. október 14-én. Sírja ma is megtalálható a felpéci temetőben.-= 116 -

Next

/
Thumbnails
Contents