Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)

2019 / 3-4. szám

-s Újraolvasó =­Acta Papensia xrx (2019) 3-4. szám Általános közlendők. Az országos mozgalom, mely annak idején a magyarhoni zsidóságot két tá­borra osztotta, hitközségünket sem hagyta érintetlenül. 1874. évben itt is bekö­vetkezett a szakadás, mely iskolánkra is tetemes erkölcsi és anyagi kárt hozott. Az akkori szomorú viszonyok ecsetelése nem tartozik ezen monográfia kere­tébe, csak annyiban érdemel említést, a mennyiben egyik következménye még a jelenre is kihatással volt. U. i. egy Rosenthalné vezetése alatt működő, serdülő lányok önképzését czélzó, „Kis Olvasókör” czímű egylet a szakadás következ­tében feloszlott, több száz kötetre menő könyvtára elkallódott és azóta iskolánk könyvtár hiányában szűkölködik. A tanítótestület, több ízben megkísérelte ugyan legalább a tanítók továbbképzését szolgáló könyvtár létesítését, saját szűkén kimért filléreiből vagy 20-25 művet össze is vásárolt, de mivel a hitk. részéről támogatásra nem talált, csak a kezdet kezdetén van. Az említett „Kis Olvasókör” folytatásakép alakult Rosenthalné kezdeményezésére és ennek ál­landó vezetése alatt, 1888-ban, házában párját nem találó „Lányegylet”, mely azonban az iskolával semmiféle összefüggésben nincs: úgy szintén az 1872. év­ben b. Rosenthal Mór volt helyb. tanító és általános köztiszteletnek örvendő iskolaszéki tag, Fischer Adolf ur által alapított „Malbis Arumin”9S szegény gyer­mekeket téli ruhával ellátó egylet, a szakadás által fenntartó elemétől fosztatott meg olyannyira, hogy csak szűk körben mozoghatott, a maga elé tűzött, ma­gasztos czélt meg sem közelítheté, míg 1876. évben boldogult Spacz Ignácz" a különben mint héber író is előnyösen ismert kartársunk és Schor Ármin jelen­leg is működő tanító azt újból szélesebb alapokra nem fektették, úgyszólván uj életre keltették. Azóta ezen egylet áldásosán működik. Az 1894-95. tanévben 403. évi 48 kr. fizető tagja volt. A hitk. 25, a „Pápai takarékpénztár” 60 írttal segélyezi évenkint. Évi jövedelme 314 frt 44 kr. és ugyanannyi a kiadása, mint­hogy a helytelen egyleti vagyonszerzés szokásának nem hódol. Az idén is 122 gyermeket látott el lábbelivel és többé-kevésbé ruhaneművel is. Ezen egyet tisztikara a tanítótestület, mely az évi zárszámadást jóváhagyás végett a hitk. elöljáróságának terjeszti fel. Ha még megemlítem, hogy iskolánk 98 99 98 Krajczár Egylet. 99 Spatz Ignác/Jichak (Szepesváralja, 1835 - Pápa, 1891) tanító. 1854-ben ideiglenes tanár­ként került Pápára. A helytartó tanács 1855. június 28-án véglegesítette. 1880-ban az iskola által kiadott magyar nyelvű Biblia egyik kidolgozója, a Krajczár Egyesület = Malbisch Arumirn ala­pítója, igazgatója és pénztárosa volt. N. N.: Nekrológ = PL 18 (1891) 14 sz. (május 14.) 3., - NL 15 (1882) 4 sz. (január 28.) 62., - PL 9 (1882) 47 sz. (november 11.) 3. 455

Next

/
Thumbnails
Contents