Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)
2019 / 1-2. szám
-H Műhely =Acta Papensia xix (2019) 1-2. szám diáknak az iskolai anyakönyvben rögzített lakhelyén csak egy hitközség működött, akkor a tanulóról tudható, hogy a zsidóságnak ahhoz az irányzatához tartozott, amihez ez a hitközség csatlakozott. Az állam ugyanis rendeletben szabályozta, hogy az izraelitáknak lakóhelyükön működő hitközséghez kell csatlakozniuk.10 Abban az izgalmasabb esetben, ha a tanuló lakóhelyén több hitközség is volt, úgy dönthető el, melyik hitközséghez tartozott az illető, ha a kutató rászánja magát a hitközségek születési anyakönyveinek és az iskolai anyakönyveknek az összefésülésére, vagyis megkeresi, melyik diák melyik hitközség születési anyakönyvében szerepel. Amíg azonban nem akad ilyen buzgó történetíró, segítségünkre siet néhány túlbuzgó iskolaigazgató, aki a maga szakállára úgy döntött, jelezni fogja az év végi iskolai értesítőben, kik és hányán erősítették a zsidó diákok közül a neológ, az ortodox, illetve a status quo pártot. Két olyan intézményre segített rábukkannom a kutatói szerencse, amelyben ideig-óráig ilyen akkurátus nyilvántartást vezettek. Az egyik a gyöngyösi gimnázium volt az 1933/1934. és az 1943/1944- tanév között.11 A másik a pápai Állami Polgári Leányiskola a dualista korszak elején, amikor ez az iskola volt az egyetlen eleminél magasabb szinten lányokat képző intézmény a városban. Ebben a tanulmányban a pápai leánypolgáriról fennmaradt adatokat törekszem kifaggatni arról, hogy álltak iskolázottságban a zsidóság frakciói egymáshoz és a nem zsidókhoz képest.12 ORTODOX ÉS NEOLÓG ZSIDÓK A PÁPAI NŐOKTATÁSBAN Az, hogy a pápai polgári leányiskola vezetése ekkoriban érzékeny volt a zsidóság belső megosztottságára, nem volt véletlen. A pápai ortodox izraelita hitközségnek a „haladók” és „maradók” között folyó, régre visszanyúló13 belharca oda vezetett, hogy 1875-ben az „újító” kisebbség kiszakadt és önálló neológ hitközséget alapított, aminek különállása 1880-ig maradt fenn.14 Az éles hangú 10 1888. ÉVI 1191. ELN. SZ. VKM RENDELET, 1888.1075. Lásd még ÚJVÁRI 1929. 368. 11A gyöngyösi adatok elemzésére lásd BOLGÁR 2019. 12 A zsidók megjelenésére az alapfokúnál magasabb szintű nyilvános pápai iskolákban a XDC. század első felében lásd HUDI-KÖBLÖS 2006. 82., 84., HUDI 2007. 51-61., JAKAB 2014.153-154. « HUDI 2007., JAKAB 2010. 14 SCHOOR 1905. 199., ÚJVÁRI 1929. 682., SZALAI 1996. 18-19., 22., SZALAI 2003. 27-32., KOMORÓCZY 2016. 203-231., különösen 224. — A pápai zsidó identitásra egy helyi zsidó élclap humorának tükrében lásd ÜVEGES 2016. 41 s-