Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)
2019 / 3-4. szám
-e Kisebb közlemények *Acta Papensia xix (2019) 3-4. szám — Tiszteletes úr! Itt 3 hónapig állt a front. Ha a kertben vagy a határban talál valami vasdarabot és az első pillanatban nem tudja róla megmondani micsoda, ne nyúljon hozzá. Négy-öt évvel később egy 10 éves fiú — őt is, nővérét is hittanra tanítottam — talált egy vasdarabot, hazavitte nagyszüleihez és megpróbálta szétszedni: a rozsdás gránát széttépte. Amikor az új parókia épült, átjött a 80 év körüli szomszéd és figyelmeztetett bennünket, ahol az új épület alapjait ássák, ott egy ágyúüteg-állás volt a háború idején. Egy hétig állt a munka, amíg a tűzszerészek biztonságosnak ítélték a terepet. Amikor 1955-ben beköltöztünk a parókiára, csak az utcai frontot tudtuk elfoglalni. Az épület udvari szárnyában az egyik várpalotai üzem párttitkára lakott. Fegyvert is tarthatott otthon. Amikor részeg volt, elővette a fegyvert és a feleségemnek mutogatta. Féltünk. Nem a rosszindulata miatt, hanem az ittasságából adódó baleset lehetősége miatt. 1956 nyarán költöztek el, egy új lakótelepen kapott lakást a családjával. (Érdekességképpen jegyzem meg, hogy ennek az embernek az anyósa alföldi volt, Ököritófülpösről származott. Onnan, ahol az a szörnyű szerencsétlenség történt még az I. világháború előtt: az akkor még Ököritónak nevezett helységben bálozók égtek benn a csűrben. Nos, ennek az idős asszonynak a nővére is az áldozatok között volt, maga a néni mesélte el a családját ért tragédiát). Amikor Inotára kerültem, az első dolgok közé tartozott megismerkedni a gyülekezetem tagjaival, a családokkal. Sokat járkáltam a faluban, betértem a házakba. Azt hiszem, ezek a látogatások fontosak voltak a gyülekezetépítés szempontjából, bár akkor még nem mértem fel teljes mértékben a hasznát. A két világháború közt az inotai gyülekezetben élénk közösségi munka folyt. Elkészült a hősi halottak táblája a templomban, volt leánykor, legényegylet, asszonykor. Anyagilag is rendezett viszonyok voltak. A háború alatt a gyülekezet nagy károkat szenvedett el: megsérült a torony, a templomot istállónak használták a katonák, a padok egy részét eltüzelték. A légnyomás tönkretette a templom orgonáját. Megsemmisültek a parókia gazdasági épületei, a kútba szemetet hánytak. A gyülekezet elkezdte rendbe hozni a károkat, elsőnek a tornyot. Ez sikerült is. De következő idők nehézségei a gyülekezetei arra kényszerítették, hogy 1951 nyarán földjét (51 kataszteri holdat 540 aranykorona értékben) felajánlja az államnak. A nagy többségben mezőgazdaságból élő gyülekezeti tagok maguk is nagy nehézségek között éltek. Amikor elvállaltam az inotai lelkészi állást, azt is vállaltam, hogy „hitből élünk”. Isten mindig gondoskodott arról, hogy legyen kenyerünk, legyen pénz 405
