Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)

2019 / 3-4. szám

-s Kisebb közlemények s-Acta Papensia XIX (2019) 3-4. SZÁM bemutatóknak és vitáknak a Kollégium menzájának ebédhez szólító csengője vetett véget. Itt említem meg, hogy Kotta bácsi zenetanárunk családjával együtt tragikus véget ért. Papné leányát egy csapat orosz katona meggyalázta, a védekező férjet és a pár éves kisgyerekét, majd az asszonyt is agyonlőtték. Kotta bácsi a templomi karzatról kiáltozott segítségért, de aztán vagy lelőtték és úgy halt meg, vagy megsebesítették és úgy zuhant le, de az is lehet, hogy egyszerűen lehajították. Ezeket a sebeket nem gyógyítja be az idő! — Milyen különleges élményeket emelne ki a gimnázumi időszakból ? — Medgyaszay püspök úr beiktatásáról kevés emlékem van, pedig a gim­názium fel lett díszítve a nagy ünnepre. Maga a püspök úr puritán megjelenésű és viselkedésű ember volt, úgy vélem, ő kérhette, hogy ne lépjünk fel külön előadásokkal, műsorral. Az utcán, az erkélyeken zsúfolva állva figyelték az emberek az ünnepi bevonulást. Az énekkarral szolgáltunk a beiktatáskor. Í4NÁR4I ÉS 1. kép A kollégium VIII. osztályának 1937/38. évi érettségi tablója (Csajági Dezső balról föntről lefelé a harmadik sorban a második)-= 396 s-

Next

/
Thumbnails
Contents