Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)

2019 / 3-4. szám

-s Forrásközlés =­Acta Papensia xix (2019) 3-4. szám A szüléink is nagyon helyeselték, hogy a szilvásba[n] volt a fő tanyánk, mert jó messze volt a villánktól, és így a gyerekzaj nem hallatszott fel hozzájuk. De a sorsukat ezen a téren sem tudták kikerülni, gondoskodott erről Molnár Imre unokafivérem. Ő ugyanis igen könnyen [meg] sértődött. Ha pedig meg­sértődött, azonnal elkezdett bőgni. Mert a sírása az nem volt sírás, hanem olyan mélyhangú szirénaszerű bőgés, mint ahogy a „Helka” nevű gőzhajó tutult. így tutulva ment fel a szilvásból végig a telkünkön őhozzájuk. Már messziről inte­getett néki apám, hogy hallgasson el, vagy kerülje el a villát. Ez utóbbit néha meg is fogadta, és a felső fal alatt ment a dombig, és úgy át hozzájuk, de hogy egy jottányit is alább hagyott volna az erős és monoton tutulásából, arra nem volt eset. így bőgve állított be hozzájuk és első szava mindig az volt: — Édesapám, a Dezső — vagy a „Flóra” —, de Lajos bácsi meg sem hallgatta sohasem, rögtön azt mondta néki: — Igazad van fiam! Hozz egy széket ide az apád mellé, ülj rá, itt nem bánt senki. — Hiszen ott sem bántotta senki, de ilyen volt a természete. A sírásával meg senkinek sem imponált, sem nékünk, gyerekeknek, sem az édesapjának. A széket még odavitte az apja mellé, de már rá sem ült, hanem rohant vissza hozzánk bőgés nélkül, folytatta a játszást, mintha mi sem történt volna. De ez nem zárta ki azt, hogy ezt a bőgőtúráját még aznap [meg] ne ismételje. A kertünk „Petke” nevű részében volt egy igen sokat termő körtefa. Olyan apró, de édes körtét termett. Mi, gyerekek, úgy hívtuk, [hogy] krajcár körte. Ezen a körtefán szoktak lezajlani a „körteevő versenyek”. Ezen Almádi akkori gyerekhada minden évben részt vett, és rendesen Gecső Lajos324 nyerte az első díjat 65-80 db körte elfogyasztásával. 324 Dr. Gecső Lajos 1883-ban Budapesten született Gecső Ignác kereskedő és Czink Lujza házasságából. Jogot végzett a budapesti egyetemen, majd a fővárosban lett ügyvéd. Az első vi­lágháború előtt az almádi fürdőéletnek egyik meghatározó alakja volt. Az Almádi Kör tagjaként rendezvényeket szervezett, kitűnően játszott tárogatón. Jó úszónak számított, rövid távon első helyen végzett az 1898. és 1899. évi nyári úszóversenyen. Édesapja részt vett a Balaton Szövetség munkájában, tagja volt az 1903-ban alakult Almádi Kör választmányának. Gecső Lajos és Jenő 1908-ban fellépett a Pápai Katholikus Kör hangversenyén, a városban népszerűek voltak a „Ge­­cső-fiúk”. Dr. Gecső Lajost 1947-ben háborús bűnök miatt 15 évi fegyházra ítélték. Az ügy hátte­rében személyes bosszú állhatott, mivel 1944-ben zsidókat bújtatott Zrínyi utcai irodájában, de feladta őket a Gestaponak, vagyonukat pedig eltulajdonította. A károsultak a németországi kon­centrációs táborból kiszabadulva feljelentették a népbíróságon. - A Budapesti Királyi Tudo­mány-Egyetem almanachja MDCCCXCIX-MDCCCC. tanévre. Bp., 1900.116., Magyar Országos Tudósító 1947. november 26. {29. évf.), BFL VII. 5. 8002/1950. sz. Dr. Gecső Lajos háborús bűn­pere. - SCHILDMAYER 1995. 565., 582-583. 313

Next

/
Thumbnails
Contents