Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)

2019 / 1-2. szám

-a Szemle =AcTA PAPENSIA XIX (2019) 1-2. SZÁM

egyházi földesurak korlátozott mozgásterét mutatja Magyarpolány rekatolizációja: Bíró Márton Veszprém megye főispánjaként 1757-ben nyomást gyakorolt az alispánra, hogy egy „minden csöndességgel” véghez vitt újabb vizsgálattal a vármegye kiküldöttei mozdítsák el a prédikátort és szüntessék meg a szabad vallásgyakorlatot. A kívánt eredményre azonban még várni kellett. A Magyar Királyi Helytartótanács királyi rendelkezésre hivatkozva 1761-ben megszüntette a nyilvános vallásgyakorlatot, s a magánházaknál is megtiltotta istentisztelet tartását.

A protestánsok áttérítésének nehézségeit világítja meg a keneseiek ügyében 1774-ben készült tanúkihallgatási jegyzőkönyv, amely a falu hétköznapjait is felvillantja. A jezsuita rend feloszlatása (1773) után a korábban erőszakkal „pápistává tett” jobbágyok a császámőtől várták az engedélyt, hogy „újra kálvinistává lehessenek”. (94.) Az ügyükben meghallgatott 25 tanú más-más nézőpontból idézi fel élettörténetét, mely azt bizonyítja, hogy a fizikai-pszichikai erőszakkal kikényszerített „önkéntes” áttérések legtöbb esetben formálisak voltak.

Az 1781. évi türelmi rendelet utáni felvirágzás korszakának viszonyaiba többek közt Felsőörs, Felsőkamond, Kádárta, Kiskamond, Lajoskomárom, Nagyvázsony, Rátót (Gyulafirátót), Sóly, Szentgál, Takácsi, Tapolcafő, Vámos (Nemesvámos), Vecse (Somlóvecse) község, Veszprém város, a pápai református kollégium, a peremarton-berhida-kiskovácsi református közösség példáján keresztül tekinthetünk be. A türelmi rendelet után épült több templom színes tervrajza a kötetet záró fotómellékletben található. Ezek közé tartozik a marcalgergelyi evangélikus oratórium (1782), a szilasbalhási (1783) és a tótvázsonyi (1785) református templom színes tervrajza. Az 1790-es évek elején készült és teljes terjedelmében közzétett szentgáli falutörvények a közösség vallási életére is kiterjedtek, hiszen a falu önkormányzatát éppúgy a református nemesek irányították, mint az egyházközséget. 1803-ból Veszprém — feltehetően adózási céllal készült — nem nemes református lakosságának összeírását is megismerjük. Szentkirályszabadjai Rosos István első alispán 1847. évi nyomtatott alispáni jelentésének részleteiből a megye településeinek vallási statisztikája is elénk tárul. A dokumentum igazgatás- és sajtó történeti jelentőségű, hiszen ez a megye első hivatalos alispáni jelentése, melynek kézirata és nyomtatott példánya is fennmaradt.

Összességében megállapítható, hogy a későrendi korszakban a fennmaradt anyagban általában az egyedi ügyek dominálnak, az egyes esetek, mint mozaikok alkotják az átfogóbb képet, melyet a dokumentumok keletkezési körülményeinek ismeretében rajzolhatunk meg.

Az 1848-1945 közötti időszakból a kötetben mindössze nyolc dokumentumot (hat Veszprém, kettő Zala megyei iratot) találunk. E feltűnő hiányosságot a megye levéltárának pusztulása miatt a községek, járások, megyei királyi tanfelügyelőség anyagából, a nyomtatott éves alispáni jelentésekből, a mikrofilmtárból- 215 s-