Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)

2019 / 1-2. szám

-s Kisebb közlemények ^ ACTA PapENSIA XIX (2019) 1-2. SZÁM valamint azt, hogy ez az egyház miként járult hozzá a maga eszközeivel az európai kultúra és egyház történetéhez.” Tette mindezt a magyar református hagyományban élve, az egyháztörténeti folyamatokat „összeurópai kontextus­ban” szemlélve. A Pápai Református Teológiai Akadémia Kálvin Intézete által szervezett őszi egyháztörténeti konferenciák lelkes részvevője volt. Minden évben értékes előadásokat tartott, és intenzív módon részt vett az előadások után kibontakozó tudományos vitákban is. Lényegretörő, lendületes és ötletgazdag hozzászólá­saival ösztönzést adott a további kutatásokhoz. Elsősorban a pannóniai térség református egyháztörténeti hagyományait kutatta. Különösen fontos kutatási területe volt Beythe István, az utolsó közös evangélikus-református püspök (megh. 1612, Németújvár/Güssing), ágenda-író tevékenységének feltárása. Ebben a témakörben az Acta Papensia is több elő­adását közölte. A 2013. május 8-i konferencián elhangzott A mentalitásváltozás tükröződése Beythe István ágendájában (1582) c. előadása az Acta Papensia 2013. évi 3. számában jelent meg. A 2016. évi őszi konferencián Beythe István igehirdetései címmel tartott előadást, amely az Acta Papensia 2017. évi 1-2. számában olvasható. Utolsó magyarországi tudományos közszereplésén, a re­formációra emlékező 2017. augusztusi veszprémi egyháztörténeti konferencián ismét kedvencéről, Beythe Istvánról tartott nagyívű előadást, melynek megje­lenését még megélhette.23 Imponálóan széles teológiai, irodalmi és filozófiai műveltsége kritikai éles­látással párosult. Szeretetre méltó eredetisége, remek humora, kapcsolatte­remtő képessége, nyitottsága, impulzív természete feledhetetlen nyomot ha­gyott mindazok szívében, akik közelebbről ismerték. Hívei, barátai és tisztelői 2019. január 19-én vettek tőle búcsút bécsi gyüle­kezetének templomában. Hamvainak elhelyezésére egy héttel később, január 26-án szűk családi körben került sor a nagykőrösi református temetőben. Fele­sége, Christiane Nungesser és három fia, négy unokája gyászolja. Emlékét szí­vünkben őrizzük. Hudi József-Vladár Gábor 23 NÉMETH Balázs: Beythe István ágendájának (1582) mentalitástörténeti jelentősége. In: Folyamatosság és változás. Egyházszervezet és hitélet a veszprémi püspökség területén a 16-17. században. A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán 2017. augusztus 30-31-én rendezett kon­ferencia előadásai. Szerk. Karlinszky Balázs - Varga Tibor László. Veszprém, 2018.171-182. — 190 =-

Next

/
Thumbnails
Contents