Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)

2018 / 1-2. szám

-a Műhely s-Acta Papensia xviii (2018) 1-2. szám ő maga vállalt egy kisebb előadást. Gelencsér Kálmán VII. osztályos tanuló (Pe­tőfi Sándor-népikollégista) szerint az előadásból úgy tűnt, hogy a történelem­ben minden véletlenül történt, nem pedig a termelőerők fejlődése következté­ben. Pölöskei Ferenc VIII. osztályos tanuló megjegyezte, hogy az előadás ese­ményeket sorolt fel, a definíció elmaradt. Mások is hozzászóltak. Kiss Sándor VIII. osztályos tanuló véleménye szerint bátor vállalkozás volt az előadás, hibái ellenére elismerést érdemel. Ezután Horváth Kálmán VIII. osztályos tanuló szavalta el József Attila Ha­zám c versét. A bírálók megállapították, hogy a versből nehéz mindent kihozni. Nagy Zoltán VII. osztályos tanuló hozzáfűzte, hogy a szavaló jól felkészült, csak pátosszal szavalt, erről le kell szoknia. Befejezésül Szeness Márta VIII. osz­tályos tanuló népdalokat furulyázott. 1949. február 20. Magyar László VI. osztályos tanuló szavalta Ady Proletár­fiú verse c. költeményét. A bírálók az előadó bizonytalanságát, az átérzés hiá­nyát kifogásolták; az előadásmódot szaggatottnak érzékelték, bár a hangja megfelelő volt. Csapó tanár szerint nem az átélés hiányzott, a szavaló kissé túlzott, patetikus volt, a szaggatottság a bizonytalanságából eredt. Kiss Sándor VIII. osztályos tanuló megjegyezte, hogy az előadásmód túlságosan férfias volt. Németh Károly VIII. osztályos tanuló bizonyos naivságot vélt felfedezni, ez ön­tudatra vall, és ha bízik valakiben, azt ki is meri nyilatkozni. A szavaló a bírá­latok után még hozzáfűzte, hogy gyakorlatlansága miatt nem tudta a verset tökéletesen előadni. Rab István V. osztályos tanuló James Cook felfedezései a Csendes-óceánon” c. előadásában részletesen ismertette Cook felfedezéseinek történetét, majd tra­gikus halálát. Bírálók jónak értékelték az előadást úgy felépítés, mint a tartalom tekintetében. Sőt, Németh Károly VIII. osztályos tanuló jegyzőkönyvi dicsé­retre is javasolja. A kör ezt elutasította, helyette szóbeli dicsérettel tüntette ki az előadót. Ezután Szíjj Vince VIII. osztályos tanuló szavalta el Ady „Találkozás Gina költőjével” c. költeményét. Többen bírálták, szöveghibát észrevételeztek, majd Németh Károly VIII. osztályos tanuló megjegyezte, hogy a szavaló a vers első részét jobban átélte, mint a végét. A hibától eltekintve a szavalatot nagyon jó­nak értékelte. Az ülés befejezéseként Kiss Sándor VIII. osztályos tanuló a „Tipológia és grafológia” c. témakörrel foglalkozott. Megállapította, hogy a tipológia a test­alkatból, a grafológia az írásból igyekszik az egyénre következtetni. Megjegyez­- 93 -

Next

/
Thumbnails
Contents