Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)
2018 / 1-2. szám
HE MŰHELY s-Acta Papensia xvhi (2018) 1-2. SZÁM Varga László elsőtől tanította osztályunkat. Sokoldalú tanár volt, a természetrajz mellett ez évben a vegytant (ma kémiának neveznénk) tanította, mint új tantárgyat, heti 3 órában. (A normál tanmenetben a VI. osztályban volt csak heti 2 óra vegytan, más tankönyvből, más tananyaggal.) Az új vegytan tantárgy tankönyv, vegytani szertár, kísérletek nélkül, csak a saját jegyzetből tanulva sok gondot okozott nekünk a tanév során. Az oktatási munkája mellett — a korábbi évekhez hasonlóan — a kiterjedt közösségi munkáit tovább folytatta. Felsőben is katonás fegyelmet követelt óráin. Dr. Birkás Ferenc római katolikus hitoktató a tanévtől osztályunkban 9 római katolikus tanulót tanított hittanra. A vasárnapi szentmisén való részvétel helyét a nagytemplomból a Szent Anna templomba tette át, ahol több ministrálási lehetőségünk volt. Tóth Sándor hatalmas erőfeszítéssel tette „lakhatóvá birodalmát”, a rajztermet, és a rendkívüli tárgyak keretében újra elindította a művészi rajzot. Kovács Lajos testnevelési tanár vezetése mellett újjáalakult a nagymultú iskolai sportszakosztály. Ismét tartott vívó különórákat, tartotta gyorsaságát is. Vívógyakorlatok közben olyan gyors volt, hogy tercállásból nem tudták megütni, miközben ő kardja hegyével a padlót érintette. Jelszava a régi volt: — Itt ütheted a tanárt! A tanév végén ismét működtek az atlétikai, játék és szertornász szakosztályok, szervezték a versenyeket. Működött az iskolai válogatott labdarúgócsapat. Néhány eredmény a következők ellen: Állami Tanítóképző 1:0, Református Theológiai Akadémia 3:2, Bencés gimnázium 3:3. Tárgyi feltételek hiányában minden korábbi rendkívüli tárgy és gyakorlat tanítása szünetelt. 5.3.3.3.Tankönyvek A minisztérium (VKM) elrendelte a tankönyvek felülvizsgálatát, ősztől a tanítás már csak engedélyezett tankönyvekből történhetett. Szigorúan tilos volt minden más, a revízió alá nem vont tankönyv és egyéb oktatási dokumentum használata. A tankönyveket két csoportba sorolták, azok, amelyek változás nélkül engedélyezhető szakjellegű könyvek, illetve amelyek csak átdolgozott, új kiadásban jelenhetnek meg. 52 s-