Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)

2018 / 3-4. szám

-= Forrásközlés s-Acta Papensia xviii (2018) 3-4. szám

korra nézve vagy velem volt egyidős, vagy 1 évvel fiatalabb vagy öregebb. A Vikár Lajcsi, aki nálam 1-2 évvel volt idősebb — ki különben mindig arról volt nevezetes, hogy csak a nagyon szép lányok után lángolt, de mindig lángolt valaki után —, ebben az időben Richter Elláért élt-halt. Az ő révén én is megismerkedtem Richter Ellával. Ő mondta, hogy Jókainak ez a regénye őszerinte rólunk van írva.

Én akkor már nagyon ismertem Jókai összes regényeit, jól tudtam, hogy ott két fiútestvér a regény hőse, kiknek a nevük Kálmán és Dezső; egyszóval megegyeznek a mi neveinkkel. De ez a sok érdekfeszítő esemény, ami a két fiúval a regényben megtörténik, az minket hála Isten’, elkerült. De hát a gyermekfantázia felruházott minket még különb jellemvonásokkal, mint Jókai az ő hőseit. Meg vagyok győződve róla, hogy Veszprémben és környékén igen sokan az érdemünkön felül becsültek bennünket a szüléink miatt, és amiatt, hogy olyan fényes, kimagaslóan szép környezetben éltünk és élhettünk. Viszont az meg javunkra legyen írva, hogy sohasem éltünk ezzel vissza, fennhéjázok, rátartik soha nem voltunk.

Anyámék a rokonságot anyám testvéreivel, Béla és Lajos bácsiékkal tartották. Velük — dacára, hogy másutt laktak —, mégis sokkal többet együtt voltak, mint például Zoltán bácsival, apám testvéröccsével, dacára, hogy ő Veszprémben lakott, pedig mi, gyerekek, nagyon szerettük őt.

Zoltán bácsit anyám nem szerette és a családban is hiába az első szó az aszszonyé, ahhoz alkalmazkodnak a többiek. De Zoltán bácsit azért sokat láttuk kisgyermekkorunkban. Amikor csak találkoztunk vele, megpumpoltuk 1-1 krajcár erejéig. Az pedig úgy történt, hogy jobb kezünk hüvelykujját feléje tartottuk, és kérő arccal néztünk rá, mintha magunkban mondanánk, hogy „adj egy krajcárt”. Flóri mutter tudott a legszebben kérni, valamennyien kaptunk tőle mindig, de Flórinak ugyanazon alkalommal többször is sikerült krajcárhoz jutni.

Ősszel [a] káposztaeltevés sohasem esett meg Zoltán bácsi nélkül. Ő volt a káposztatipró. Az fényes segédlettel történt meg. Meg volt gyalulva a rengeteg [káposzta], amit a bakonyi sváboktól vettek a szüleim, különösen az olaszfalvi317 káposztát tartották jónak. Zoltán bácsi már ott ebédelt nálunk, azután megnézte, hogy [a] só, fűszerek rendben vannak-e, azután a káposztatiprás színhelyén a pincében újból megmosta a lábát. A famíliából aki csak tehette, ott volt, és láttuk, hogy hogyan rakják rétegesen a káposztát, hogyan sózzák,

317 Olaszfalu magas-bakonyi község káposztáját Zirc mellől. Olaszfalu ma is nevezetes káposzta- és burgonyatermesztéséről. A falu történetét lásd: HUDI 2005.-= 386 *■