Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)
2018 / 3-4. szám
s Forrásközlés s-Acta Papensia XVIII (2018) 3-4. SZÁM szöbölt — tollfosztástól kezdve disznóhizlalásig — mindent [megismertem]. A vízvezetéket például az helyettesítette, hogy a konyhában két nagy „standéiba víz állott. Ezek a standerok nagy űrtartalmú hengeralakú faedények voltak, melyeknek a feneke szélesebb volt valamivel, mint a szája, le voltak fedve deszkaszeletkékkel. Az ivóvíz mindig az utóbb meghordott standerba[n] állott. Ebből volt a kisebb fogyasztás, ha aztán kiürült, meghordták és ez lett az ivóvizes Stander. És így tovább. Ezek a standerok nemcsak a lakás vízszükségletét voltak hivatva ellátni, hanem tűz esetére víztárolás is volt, úgy hogy annak esetére mindkettőnek teli kellett lenni. Egy alkalommal Papp Gyula, a Takács fiúknak és a Csermák gyereknek az öregapja, mikor valami szórakozás alkalmával nálunk volt, és kiment a konyhába és felült az egyik letakart standerra, mivel a takaródeszkák természetesen mozogtak és ez alkalommal úgy mozdultak el, bizony bele esett [a] vízbe. Mi, gyerekek azután másnap, mikor ezt megtudtuk, azt a rigmust csináltuk, hogy: „Papp Gyula, beleesett a standerba”. Ez nekünk, gyerekeknek nagyon tetszett, és szegény Papp Gyulát már mindenki elfelejtette, de nálunk ezen gyenge és gyerekes rigmus révén még igen soká élt [az] emléke. A veszprémi vízvezeték, melynek anyagi alapjait szintén az édesapám rakta le, de a kivitelét már nem emlékezem, hogy megérte-e, a standerok mindaddig a konyhába[n] voltak, és mégis soká[ig a] gyermekrigmus elhangzott a kisebédlőben. Az 1848-as időkre vonatkozólag azt [szeretném] megörökíteni, hogy édesanyám hallotta a szüleitől, hogy 1848-ban Székesfehérvárról — amikor a császáriak jöttek — a család kiköltözött Cecére. Az értékeiket lakásuk egyik szobájába[n] a padló alá rejtették el. Azután időnként a Farkas Máli nénit, aki akkor még kislány volt (Farkas Józsi bácsi testvérhúga, ki Pesthyné lett) küldték be kocsin Cecéről Fehérvárra a lakásukba ellenőrizni, hogy a kérdéses padló érintetlen-e, amelyik az értékeket rejti. Ha úgy gramofonlemezre fel lehetett volna venni azokat a társalgásokat, amik a kisebédlőben gyermekkoromban lefolytak, de szívesen járatnám most le itt a breitenbergi magányunkban292, de sokat élveznék és mulatnék rajta. 292 Breitenberg község Bajorországban, a passaui járásban. A kéziratot Véghely 1945-ben még nyugodt körülmények között folytathatta. A községet először 1945. április 28-án próbálták elfoglalni az amerikai csapatok, de visszavonulásra kényszerültek. Április 30-án azonban ismét támadást indítottak és elfoglalták. A környéken számos magyar menekült tanúja volt az eseményeknek. VICZIÁN 2007. 311-312.-= 376 =-