Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)

2018 / 1-2. szám

-= MŰHELY H­Acta Papensia xviii (2018) 1-2. szám A távcső megvételéről és eltűnésének körülményéről a gyarapodási jegyző­könyvek és a gyűjtemény 1880. évi iratai között erre vonatkozó adat nem maradt fenn. Eredményt talán a Sajnovics-hagyaték levelezésének átvizsgálása hoz­hatna. A hagyatékot 1953 óta Tordason őrizték, ahonnan Csupor Zoltán Mihály szalézi szerzetes magántulajdonába került. A szerzetessel kötött életjáradéki szerződés értelmében a hagyatékot a gödöllői Városi Múzeum szerezte meg. TARCZY TANÍTVÁNYAI EMLÉKEZETÉBEN A Sajnovics-távcső létezéséről, Tarczy előadási és oktatási módszeréről, az órán végzett kísérletekről a volt diákok visszaemlékezései is tanúskodnak. Az egy­kori református diák, Jókai Mór természettudomány és asztronómia iránti ér­deklődését részben családi hagyományok, részben a Pápán töltött iskolaévek táplálták. Önéletrajzi írásában — Az én iskolatársaim, Életem regénye (1893.) — későbbi sógora, Váli Ferenc51 mellett nagy megbecsüléssel Tarczy Lajos profesz­­szor névét is emlegette. „Tarczy Lajos volt a legkitűnőbb tanár a főiskolán. Ő magyarázta a természettant és a felsőbb mathézist. Hát még az előadásai! Azt élvezet volt hallgatni... ő maga megteremtette a főiskola fizikum-múzeumát s experimentációi bűvészestélyek számba mentek. ” Tarczy által megírt Természettan c. könyve idős koráig elkísérte, a Népszerű Égrajz c. munkát pedig a csillagászati alapfogalmak megértéséhez nélkülözhe­tetlen alapműnek tekintette.52 Jókai felnőtt korában egy francia gyártmányú lencsés távcső beszerzésével maga is végzett megfigyeléseket, észlelési élmé­nyeit novelláiban és regényeiben osztotta meg olvasóival.53 Jókai Pápán töltött évében, 1842. június 18-án kora reggel, valamivel több mint 2 percig tartó teljes napfogyatkozás volt. Az esetet Petőfi kapcsán unoka­­testvére, Orlay Soma festő írásban örökítette meg. A cikk szerint Petőfi a fi­gyelmeztetés ellenére is szabad szemmel figyelte a jelenséget, aminek követ­keztében részleges vakságot szenvedett. A „káprázat” Petőfinél néhány napig tartott, de bal szemére soha nem látott többé tisztán.54 51 Váli Ferenc (Magyarsók, 1810. szeptember 30. - Pápa, 1882. december 13.) komáromi re­formátus gimnáziumi igazgató-tanár, a pápai református kollégium tanára, tankönyvíró. Jókai Mór testvérét, Jókai Esztert vette nőül. Lányuk, Peti Józsefné sz. Váli Mari megírta visszaemlé­kezéseit. VARGA 1998. 531. 52 JÓKAI i960. 30-31. si BARTHA I-III. 1999. 5“ ORLAY 1879. 346-347. ^ 35 ^

Next

/
Thumbnails
Contents