Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)

2018 / 3-4. szám

-s Forrásközlés =Acta Papensia xviii (2018) 3-4. szám

duellumokért87 mindig ő kapott ki anyánktól. Lehet, hogy ez volt az igazságos is, mert rendesen ő kezdte, meg ő volt az erősebb, meg amit folyton hangoztatott is anyánk, hogy „neked lehetne több eszed”.

Ő nevezett el engem „Lüllő”-nek. Ez a kis butusnak egy gyengédebb kifejezője volt. Lehet, hogy megérdemeltem az elnevezést, testvéreim egy röviden ideig használták is, de mire diák lettem, kinőttem vagy lekopott rólam. Dacára, hogy megyei tisztviselő volt már abban az időben, melyre én visszaemlékezem, de elég nagy szülői disciplina88 alatt élt ebben az időben is. A megyeházán lakott a II. emeleten, mint a Károly89 vagy más megyei nőtlen tisztviselő. De ebédre, vacsorára otthon volt. De milyen pontosan. Azt gondolom, édesanyám nem is tűrte volna, ha egy percet késik. Az ilyen ebéd és vacsora előtti idők vagy pedig azok után folytak le az előbb említett hangoskodások. A házi fegyelmet nálunk az édes anyánk gyakorolta. Ez alól Kálmán, a legidősebb és legnagyobb gyerek sem vonhatta ki magát.

Azt gyakran hallottam elmesélni, hogy Kálmán bátyám 11 éves koráig a nagyszüleimnél nevelkedett. Hogy hogyan került oda, azt nem tudom, de valószínűnek tartom, hogy a két nagyanyám egymássali rossz viszonyával kezdődhetett, amiből természetes folyomány volt, hogy Pázmándy Karolina és a menye között sem volt jó viszony. Pázmándy Karolina különben is híres nagy eszű asszony volt, anyám bevallása szerint is igen sokat tanult tőle. Egészen bizonyos, hogy a gyermekápoláshoz is jobban érthetett, mint egy új asszony. Azt is hallottam, hogy Kálmán beteges, gyenge kis gyermek volt, és Pázmándy

87 duellum (latin) = párbaj

88 disciplina (latin) = fegyelem; itt: felügyelet

89 Barátosi dr. Bibó Károly (Felsőnyék-Belsőfürged puszta, 1886. december 18. - Veszprém, 1927. január 1.) Veszprém vármegyei tisztségviselő, a Veszprémi Református Egyházmegye tanácsbírája. Barátosi Bibó Dénes és kiséri Péter Zsófia házasságából született. A budapesti II. kerületi katolikus főgimnáziumban, majd a tudományegyetem jogi karán tanult, 1889-ben szerzett jogi diplomát. Gr. Esterházy Móric veszprémi főispán 1889. december 17-én nevezte ki tiszteletbeli aljegyzőnek. 1890. szeptember 5-től közigazgatási gyakornok, majd második, 1904-től első aljegyző, 1915-1917 között főjegyző. 1917. szeptember 20-tól 1919 márciusáig, majd 1919 augusztusától 1926. március í-i nyugdíjaztatásáig alispán. Szívbetegsége miatt az 1926. január 14-i rendkívüli közgyűlésen kérte nyugdíjazását. Szívszélhűdésben, agglegényként hunyt el vármegyeházi lakásában, az Alsóvárosi temetőben helyezték örök nyugalomba a református egyház szertartásai szerint. Hivatali működése idején adták a Veszprémvármegyei Múzeum és Könyvtár épületét (1925. május 24.), korszerűsítették a megye úthálózatát; szakszerűtlenül selejtezték a megye levéltárát, melyből 50 tonna anyagot a budapesti hulladékgyűjtőbe szállítottak. A tudatos iratpusztítás folytatását a Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselői akadályozták meg. - Veszprém megye tisztújító közgyűlése. = PL 16 (1889) 51. sz. (december 22.) 1-2. - Alispánválasztás. = PH 14 (1917) 38. sz. (szeptember 22.) 1., Vármegyei közgyűlés. = PH 23 (1926) 3. sz. (január ró.) 1., Dr. K. Z.: Dr. Bibó Károly. = PH 24 (1927) 2. sz. (január 8.) 1., RAINER 2017. 42.

300 s-