Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)

2018 / 3-4. szám

s Forrásközlés =Acta Papensia xviii (2018) 3-4. szám

Ma is nevetek rajta, hogy micsoda érthetetlen élvezet volt ez. Igen jól voltunk tartva, reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora és még a tetejére kvargli. Bizonyára valamelyik parasztot, vagy szolgát láthattunk ilyet enni, mert nagyon pórias sajt volt, ez azután megkínálhatott bennünket és mivel az ára miatt könnyen elérhető volt, kultiváltuk a kvarglit, bizonyára „nagyos”-nak tartottuk.

A Nagyváriból, mint háziszolgából lett megyehajdú. Ezt azért jegyzem fel, hogy megyehajdú korában az apám hivatali íróasztal fiókjából eltűnt 100 forint. Erre apám reggel rájött és igen gyorsan megállapították, hogy Nagyvári a tolvaj. A reggeli takarításkor álkulccsal nyitotta ki a fiókot, lefogták, megkötözték, hogy a törvényszék kezére adják. Házi szolgák, hajdúk, stb. révén hamar a lakásunkba került a hír, hogy Nagyvári megkötözött állapotában csak azt hajtogatja, hogy valamikor csak kiszabadul, de akkor az végez az „alispán úrral”, apámmal. Nekünk, gyerekeknek sem kellett sok biztatás, az apánk nyakába estünk, hogy megvédjük Nagyvári bosszúja elől és kértük, hogy ne találkozzon többet soha Nagyvárival.

Még aznap elmondta Válint József a portás, hogy ő és egy másik megyekatona vitte apám parancsára a megkötözött Nagyvárit az apám elé a hivatali szobájába. Végignézett a rossz tekintetű, megrögzött emberen és oda szólt a két őrnek:

— Oldjátok le róla a köteleket! — Azt mondta Válint, nem tudjuk, mit akar vele az alispán úr, de nem helyeseltük. Leoldottuk. Ott állott Nagyvári és vele szembe[n] az alispán úr. Nagy csönd után megszólalt az alispán úr:

— Hát olyan rossz gazdád voltam én néked Nagyvári, ezt érdemeltem tőled? — Erre Nagyvári levetette előtte magát a földre és zokogva kért tőle bocsánatot és mondta, hogy szívesen leüli a lopásért a büntetést, de azt nem bírja elviselni, hogy egy ilyen jó ember haragudjon rá, ígéri, hogy ha kiszabadul örökre elhagyja Veszprémet, sőt a vármegye területét is, csak bocsásson meg néki. Nem tudom, hogy mi történt vele, de az bizonyos, hogy én többet Nagyvárit nem láttam, lehet, hogy tényleg elköltözött más vidékre, mert nem is hallottam róla.

Válint József volt a portás.64 Nagyon jóba voltunk vele. Nagyon magas, kétméteres ember volt, apánknak igen nagy híve és tisztelője. Amikor felvette az

64 Válint József 1876-ban megyei pandúr őrvezető, 1881-ben káplár, 1882-ben tizedes, 1886- ban a devecseri járás napidíjas útfelügyelői feladatait is ellátta. 1889-ben már megyei kapus volt. E munkakört hosszabb ideig betöltötte, de egy rosszul sikerült fejműtétje miatt nyugdíjazták. 1908-ban a következőket írták róla: „Ki ne emlékeznék Válint Józsefre, a vármegye volt óriási és athléta portására, aki egy szerencsétlen operációnak majdnem az áldozata lett, s amely miatt nyugdíjba is kellett mennie.”- A vármegye óriás-portása. = VE 3 (1908) 40. sz. (október 3.) 3-4.-S 289 3-