Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)
2018 / 1-2. szám
-* Szemle *Acta Papensia XVIII (2018) 1-2. SZÁM rendszerkritikus Szabó Dezső, a minőségeszmét hirdető Németh László, a magyar falut felfedező és felemelni kívánó népi írók mozgalma, az egyetemistákat tömörítő, a kor minden szellemi áramlatát képviselő Bartha Miklós Társaság (1924-1944), a Balogh Edgár nevével fémjelzett Sarló mozgalom, Bajcsy-Zsilinszky Endre Nemzeti Radikális Pártja. De hatást gyakorolt a református ifjúságot képviselő, vándorkönyvtárakat létrehozó Kabay-kör, a nagy nyári konferenciákat szervező Soli Deo Gloria Református Diákszövetség; a református kollégiumok falukutató, népfőiskolái mozgalma, továbbá a népi tehetségeket felkaroló Bolyai és Györffy Kollégium, továbbá Weinhaus Aladár munkásokat, parasztokat, értelmiségieket összefogó szocialista mozgalma. Vagyis, a Közösség szellemi hálója a nemzeti szuverenitás mellett elkötelezett legkülönfélébb (bal- és jobboldali) politikai erőket fogta össze. A koncepciós persorozatban szóba sem került, hogy az 1944. március 19- én „téli álomba” merülő, tevékenységét megszüntető Közösség tagjai részt vettek a zsidómentésben és a katonai ellenállásban, mely először a német, majd a szovjet megszállók ellen irányult. Erről szól a hatodik fejezet (Ellenállásban). A szerző az 1942-től kibontakozó Magyar Függetlenségi Mozgalom tevékenységét is bemutatja. A német megszállás után számos ellenállási csoport működött a közösség tagjainak vezetésével. Közéjük tartozott a Teleki Pál Munkaközösség, a Szabad Élet Diákmozgalom, a Magyar Hazafiak Szabadság Szövetség. Többek közt Raoul Wallenberg, Soos Géza, Éliás József, Mikó Zoltán, Kudar László neve és tevékenysége mutatja a nemzeti ellenállás összetettségét. Az is megtudjuk, hogy az ellenállási mozgalomban részt vevők jelentős része 1945 után — ha egyáltalán túlélte a háborút — elismerés helyett „fasiszta” minősítést kapott és megjárta a kommunista rendszer börtöneit, internáló táborait vagy a szovjet hadifogolytáborokat. A katyni dokumentumokat elrejtő Wallenberget és Mikót valószínűleg az NKVD emberei hurcolták el és végezték ki a Szovjetunióban. Mára már közismert, hogy Horthy 1944-ben a Közösség „katonai sátra” segítségével három életveszélyes küldöttség (Náday-, Simonffy-, Soosküldöttség) segítségével készítette elő a háborúból való kilépést. Bár egy háromtagú delegáció 1944. október 11-én Moszkvában megkötötte az előzetes fegyverszüneti megállapodást, az október 15-i nyilas hatalomátvétel semmissé tette a kezdeményezéseket. Az, hogy a Magyar Közösség hálózatának fontos szerepe volt a nemzeti ellenállásban, 1945-1990 között tabutémának számított a nyilvánosság előtt. Az antifasiszta ellenállás dicsőségét a baloldal sajátította ki. A záró fejezet (Utóélet) bemutatja, hogy a kommunista állambiztonság az 1947-ben felszámolt Magyar Közösség nem likvidált, jobbára „deklasszált” tagjait továbbra is osztályellenségnek tartotta, és egészen 1972-ig „önálló elhárítási vonalként” megfigyelte és üldözte. 1958-ban a Magyar Közösség 1478,-S 203 S-
