Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)
2018 / 1-2. szám
Műhely ^ Acta Papensia xviii (2018) 1-2. szám alkalmatosságot és okot szolgáltatott. Tudniillik őket, a’ mint már többször említettem, ez az okoskodás vitte a ’ sok Istenek tiszteletére vagy a ’ babonás bálványozásra: Ha nem használ, nem is árt! És ugyan ez visz még ma is sokakat a’ babonás tselekedetekre.” — Budai Pál református lelkész a belsősomogyi Nagybajomban „Ha nem használ, nem is árt’’ hangvételű prédikációját 1811- 1824 között mondta el, felhasználva H. F. Rehm hesseni prédikátornak a babonák ellen összeállított prédikáció-gyűjteményét.39 A prédikáció-gyűjtemény alapján látható, hogy mindkét lelkész jól ismerte saját népének gondolkodását, a népi vallásosság rendszerét. így, ebben a rendszerben (prédikációban a tanítás) jelent meg a népi kultúra iránti érdeklődés. Meg kellett ismerni a javításra szoruló gondolkodást — az etnográfia kialakulásának, szaktudománnyá válásának is ez volt az útja. A lelkész kultúra-közvetítő szerepe különösen történelmi krízishelyzetekben vált nélkülözhetetlenné. Ilyen volt például az erdélyi, mezőségi zsákfaluban, Kidén a Trianont követő időszak. A magyar nyelvű olvasmányok, újságok nélkül maradt református gyülekezetben Bonczidai Dezső lelkész „irodalomteremtő” tevékenysége, kézzel írt és levélként körbeadott újságjai, kéziratos és előadott színdarabjai biztosították a magyar nyelv fenntartását.40 A falusi papság szerepéről az öt évvel ezelőtt összeállított, az alsópapság körülményeit bemutató tanulmánykötetben olvashatunk. A kötet szerkesztője, a kutatóprogram irányítója Bárth Dániel professzor (ELTE BTK Folklór Tanszék). Bárth az egyházi iratoknak (esperesi püspöki vizitációknak, panaszleveleknek, egyháztörténet-írásoknak, stb.) az újra olvasásával próbálja meg bemutatni pl. a felvilágosodás, a belső egyházi reformok hatását a gyülekezetekre, a korabeli népi vallásosság formáit, megnyilvánulásait.41 A papság egykori szerepéről a helytörténeti, főként családtörténeti kutatások eredményeinek fölhasználásával a néprajzi kutatás napjainkban is fontos ismeretek nyújt.42 Ez a kutatás az összefüggő protestáns vidékekre fókuszál és elsősorban a huszadik századra terjed ki, e századi lelkészi sorsokat mutatja be. Sok önéletírás, emlékirat is fennmaradt, amelyeket a kutatók jól hasznosíthatnak.43 Ezek tanúsítják, hogy a papság színejava az ellehetetlenült körülmények ellenére is teljesítette hivatását. 39 BUDAI 2005. 40 ILYEFALVI 2013. 308-349. 41 BÁRTH 2013b. 29. 42 ÖRSI 2016. 43 GULÁCSY 2009.- 14 =-