Acta Papensia 2017. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 17. évfolyam (Pápa, 2017)

2017 / 3-4. szám - Szemle - Erdész Ádám: A Kner-család és más történetek. Tanulmányok (Hudi József)

-з Szemle зActa Papensia XVII (2017) 3-4. SZÁM

sírjánál ünnepelt/emlékezett először, ezután az egyesületek a maguk körében társasvacsorákon ápolták 48 kultuszát. Az 1880-as évek közepétől az első világháború kitöréséig a Polgári Kör a városi elit ízlésének megfelelően szervezte a közös bankettel záruló ünnepséget, melyhez (a román görögkeleti egyház kivételével) a helyi egyházak, olvasókörök is csatlakoztak. 1898-ban érte el az ünneplés a csúcspontját, mely az egész városra kiterjedt. A törvények szentesítésének 50. évfordulója, április 11. jóval szerényebb keretek közt folyó hivatalos nemzeti ünnepnap volt, melyet a megyei törvényhatósági és iskolai szinten tartottak meg. (1898. évi V. törvény április 11-ét, az 1848-as törvények szentesítésének napját nyilvánította nemzeti ünneppé. Március 15. csak 1927- ben vette át helyét, s vált nemzeti ünneppé.)

Az 1890-es évektől március 15-e megünneplése a kialakult keretek közt folyt, de „fénye megkopott”, az ünnepi színtér az iskolákra tolódott át. A szerző vizsgálatának konklúziója: „Március 15-e a dualizmus óta sok-sok metamorfózison ment át, de funkciója mit sem változott: mindig az ünneplők tükre és mércéje maradt.” (335.)

„A Kossuth-kultusz Békés megyében” c. tanulmány a kultusz kialakulását és fénykorát tekinti át. Kossuth a sajtónyilvánosságnak köszönhetően már a reformkorban, a szabadságharc alatt is népszerű politikus volt, így a későbbiekben kialakult az 1848-as hagyományhoz szorosan kötődő, számos szakrális elemet tartalmazó kultusza, amely az 1880-as évektől önálló jelenségként is megragadható. A „magyarok Mózese” nemzeti jelképpé vált, mely tovább erősödött 1889-től, amikor az 1879. évi 50. (honossági) törvény értelmében magyar állampolgárságát is elvesztette. A díszpolgári címek, születés- napi és névnapi felköszöntések, torinói zarándoklatok, nemzeti gyássszá magasztosult temetése mind-mind tiszteletét erősítette. A „Kossuth-kultusz nagy ünnepei, a társadalmi hovatartozástól függetlenül, megajándékozták a résztvevőket a lelki megemelkedés és a közösséghez tartozás élményével.” (593-) A városi ünnepségek a város világi és szakrális tereit kapcsolta egybe, a házak feldíszítése, esti kivilágítása a lakosság egészét átfogta. Kossuth gyulai városházát díszítő arcképe (1902), békéscsabai egészalakos (1905), majd szeghalmi, kondorosi, orosházi mellszobra a közterek meghatározó elemévé vált. A kiegyezés korában kialakult Kossuth-kultusz ugyanakkor elfedte, hogy Kossuth politikai iránya, felfogása, és a tényleges közjogi helyzet között feloldhatatlan ellentmondás feszült, ezáltal hozzájárult „a politikai akaratképzésben részt vevő rétegek elkényelmesedéséhez, a politikai alternatívák elfeledéséhez.” (359-)

A kötetet záró tanulmány (A felejtés stációi) nem csak azt mutatja be (Békés megyei példákkal), hogy 1956-os forradalom és függetlenségi harc emlékezetét a Kádár-rezsim tudatosan elfojtotta, tabunak minősítette, a felejtésnek engedte át, hanem azt is, hogy az elfojtás jóval nagyobb károkat okozott, mint 1848-* ЗЗ8 s-