Acta Papensia 2017. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 17. évfolyam (Pápa, 2017)
2017 / 3-4. szám - Műhely - Böcskei László: Pápai kollégiumi emlékeim
-S MŰHELY 5AcTA PaPENSIA XVII (2017) 3-4. SZÁM A falu körzetében a Rába bal parti védvonalat a haditerv szerint a faluban elhelyezett magyar katonák védték volna a korábban közmunkánkkal elkészített állásokból. Visszavonulásokat megelőzően kézifegyvereikkel (puska, golyószóró) és aknavetőkkel lőtték a túlsó parton levő ellenséget. Évekkel később több pajtásom is elmondta, hogy a náluk beszállásolt katonákkal együtt ők is lőttek a lövészárkokból a túlpartra. Ez akkor olyan jó gyerekcsínynek tűnt... A németek műszaki alakulata március 28-án hajnali öt órakor a Kisbabotra vezető Rába-hidat felrobbantotta (a folyómederbe robbantott hídpillért a jeges árvíz megelőzése érdekében később eltávolították, de a híd újbóli felépítése csak 1968-ban történt meg). A magyar katonák a szovjet csapatok megérkezése előtt visszavonultak a kiépített védvonalakból, páran maradtak csak vissza a faluban, ők feltehetően civil ruhába akartak átöltözni. A szovjet csapatok a tőlünk feljebb levő Árpás térségében keltek át a Rábán. Félelmetes és idegtépő volt a március végi éjszakai várakozás. Hallottuk a folyamatos tüzérségi párbajt, a szakadatlan lövöldözést. Közbe-közbe kimerészkedtünk az udvarra, hallottuk a fegyverek zaját, láttuk a szomszédos égő falut. A megszállók a hajnali szürkületben, Árpás irányából jöttek a határban nehezen járható utakon, a szántóföldeken keresztül, hátulról érintve a Rába-töl- tésben kialakított lövészállásokat. Az első vonalban felénk csak gyalogság jött, csatárláncban közeledtek, kézi fegyvereikkel folyamatosan lőttek, de sem tüzérségi, sem páncélos támogatást nem kaptak. Útközben, amíg a faluig értek, semmi ellenállás nem volt, üresek voltak az előre megásott futóárkok, a terület védésével megbízott katonák addig már messze jártak. A faluban ekkorra már csak pár magyar katona maradt. Mi, civilek, legalább húszán, vegyesen férfiak-nők nálunk a pincében gyűltünk össze. Úgy gondoltuk, a belövésektól itt nagyobb biztonságban leszünk. A falubeliek egy része saját házában bújt el, mások a határban készített földbevájt kunyhójukban húzták meg magukat. Az orosz katonák amikor a határ felől a házunkhoz értek, megkérdezték:- „Nyemecki jeszty?” - „Nincs” válaszunkra benéztek a pincébe és mentek is tovább. Egy kiskatona megkérdezte tőlem:- „Csaszi jeszty?” - (van órád?), erre ijedten, gyorsan odaadtam neki az órámat. Nagy örömmel azonnal felcsatolta és boldogan ment tovább. Alig jutottak túl a házunkon a templomtér felé, hirtelen nagy fegyverropogás, kiabálás hallatszott a templomnál. A visszamaradt magyar katonák közül egy őrmester a rejtekhelyéről tüzet nyitott és lelőtte az orosz csapatok kapi-
