Acta Papensia 2017. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 17. évfolyam (Pápa, 2017)

2017 / 1-2. szám - Műhely - Köblös József: Exmisszió, ordináció, konszekráció. A lelkészi hivatal elnyerésének lépései a Dunántúli Református Egyházkerületben a XVII-XVIII. században (2.2. rész: Tanulmány)

-3 MŰHELY 3AcTA PaPENSIA XVII (2017) 1-2. SZÁM

Jelen vagyon az Úrjésus Kristus közöttök, amint ígérte Math. 18,20: valaholott ketten vagy hárman egyben gyűlnek az én nevemben, ott vagyok ö közöttök.

Kálvin említett munkájában azt írta, hogy a kézrátétel az Ószövetségben az ünnepélyes felszentelés jele volt (solenne consecrationis symbolum erat sub lege), onnan vette át az ősegyház az apostolok (pl. Pál és Barnabás) vagy a diakónusok felszentelésekor. A kézrátétel részint a kiválasztottak Istennek ajánlását fejezi ki, részint pedig kinyilvánítja, hogy ezt a tisztséget Isten ruházta rájuk. Maga az aktus a kegyesség gyakorlására szánt többi hasznos szokással (pl. letérdelés) együtt csak üres szertartás lenne, ha nem társult volna hozzá az apostolok, és velük együtt az egész nép imádsága. A kézrátétel tehát a renddel és tisztességgel összhangban lévő (Hevesinél, aki az ’et’ kötőszó nélkül idézi Kálvin mondatát: a szép rendtartással megegyező) szertartás (colligimus manuum impositionem ... ritum esse ordini et decoro congruentem), amelynek önmagában nincs ereje vagy hatása, csak a Szentlélek közreműködése által.328

328 VI. 6. (ApCsel 6,6): Precati imposuerunt illis manus. Impositio manuum solenne consecrationis symbolum erat sub lege. In hunc finem nunc apostoli manus diaconis imponunt, ut se offerri Deo agnoscant. Quia tamen inanis per se esset caeremonia, simui additur precatio, qua fideles Deo commendant quos illi ministros offerunt. Refertur quidem hoc ad apostolos: neque enim totus populus diaconis manus imposuit: sed quum apostoli preces ecclesiae nomine conciperent, alii etiam sua vota addiderunt. Hinc colligimus manuum impositionem, quum apostolis in usu fuerit, ritum esse ordini et decoro congruentem: nec tamen quidquam habere per se efficaciae aut virtutis, sed vim et effectum a solo Dei spiritu pendere. Quod etiam generaliter de omnibus caeremoniis statuendum est. [...] XIII. 3. (ApCsel 13,3): Quum ieiunassent et precati essent. Ut obediant oraculo, Paulum et Barnabam non tantum dimittunt, sed etiam solenni ritu instituunt gentium apostolos. Ieiunium hoc ex professo susceptum esse non dubium est. leinnos prius fuisse dixit Lucas, quum ministerio suo intenti essent: id fieri poterat ex more, nunc diversa ratio est. Nam indicto publice ieiunio, quod in rebus arduis et magnae difficultatis fieri solebat, se et alios ad serium precandi ardorem incitant. Et enim orationi adminiculum hoc saepe in scriptura additur. Atqui (tantae molis erat Christi regnum inter gentes erigere) non immerito Antiocheni doctores sollicite Dominum rogant, ut det pares servis suis humeros. Finis autem orandi non erat, ut spiritu prudentiae et discretionis illorum iudicia regeret Deus ad eligendum: quia de hac re sublata erat disputatio: sed ut Dominus prudentiae et fortitudinis spiritu eos instrueret, quos ipse iam sibi delegerat: ut virtute sua contra omnes Satanae mundique insultus invictos redderet: ut benediceret eorum labores, ne infructuosi essent, ut ianuam aperiret novae evangelii promulgationi. Impositio mannum quam tertio loco recenset Lucas, consecrationis species erat, sicuti dictum est capite 6. Nam caeremoniam, quae ex vetusto legis more recepta erat inter Iudaeos, retinuerunt apostoli: non secus ac genuflexionem et similes ritus ad exercendam pietatem utiles. In summa non alio spectabat manuum impositio super Paulum et Barnabam, quam ut eos Deo offerret ecclesia, et suo consensu palam testatum faceret divinitus illis iniunctum hoc munus esse. Nam vocatio proprie solius Dei fuit, externa autem ordinatio ecclesiae, idque ex coelesti oraculo. CALVINUS, Ioannes: Commentarius in Acta Apostolorum. In: Ioannis Calvini opera quae sunt omnia. Szerk.: Johann Wilhelm Baum, August Eduard Caunitz,

24 -