Acta Papensia 2017. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 17. évfolyam (Pápa, 2017)

2017 / 1-2. szám - Műhely - Németh Balázs: Beythe István karácsonyi ünnepköri igehirdetései (1584)

hogy Isten a pogány „török” és a „pápa dühösségével” büntet hitetlenség végett. A külső nyomorúság oka „a külső hatalmak hatalmaskodása”. Például a törökök háborúi és rablásai. Beythe a wittenbergi reformátorok szellemében a pápát és a törököt, „e két bestyét”, egy személyben „Antikrisztus”-nak titulálta, melyet imád és csodál az egész világ. Isten engedi híveit szenvedni a bűn miatt, és így tartja meg őket erőtlenségükben, hogy megalázkodjanak. Szinte vigaszképpen írja: „jobb Istennel a veszedelemben járni, mintnem Isten nélkül az nagy békességben és jó szerencsében élni”. Mai szemmel olvasva, érthetetlennek tűnik ez az önmarcangoló, a szenvedéssel, nyomorúsággal és háborúsággal összekapcsolt hitbeli álláspont. De nekünk a XVI. század emberére kell gondolnunk, aki számára az élet mindig veszélynek volt kitéve. Betegség, járványos kór, portyázó török rablócsapatok, természeti csapások, éhség, erőszakos halál gyakran előfordult. Ez volt a XVI. századi Magyarország lakóinak szociálpszichológiai életérzésének háttere.

S ehhez még figyelembe kell venni korabeli magyar protestáns történelem- szemléletet. Ennek két sarkalatos tétele volt: A keresztyén gyülekezet az ótestámentumi példa alapján Isten kiválasztott népe, mely úgy, mint Israel népe, Isten kegyelmét a szenvedés és nyomorúság közepette kapta meg. A második tétel úgy hangzott, hogy Isten bennünket bűneink miatt a török által ver.23 Ez a történelemszemlélet terjedt a szószékekről és vált uralkodóvá a kora újkorban. De sok régi énekünknek, melyet a hívek az istentiszteleteken énekeltek, ez volt a tartalma. Ilyen például Kecskeméti Vég Mihálynak az 50. zsoltár alapján írt Psalmus Hungaricus-a, mely énekeskönyvünkben a 263. számot viseli. Ez cseng ki különösen az ún. ,Jeremiádok”-ból is, azaz a Jeremiás Siralmai alapján keletkezett énekekből. Ilyenek énekeskönyvünk 385. és 386. számú énekei.

Beythe prédikációit nem a háborúság és a nyomorúság szenvedéseivel zárta, hanem az Isten igéjében kinyilvánított vigasztalással: „Hogy Isten a pogányok közt nem hagyja el az övéit”. Beythe arra emlékeztette az ige hallgatóit, hogy Krisztus a nyomorultaknak és szegényeknek hirdette az igét és a Krisztussal való találkozást ott lent és nem fent kell keresni. Kétségtelenül ezeknek a szavaknak szociális éle van, mert Beythe többször szólt prédikációiban „a hatalmasságok nyomorításáról”. Beythe a hatalmasságokat arra emlékeztette, hogy ők „hatalmukat Istentől kapták és ezért ne háborgassák azt, akitől oltalmat kellene várniok”. Ezáltal Beythe a szegény jobbágyok mellé állt. A-= MŰHELY 3___________________________Acta Papensia xvii (2017) 1-2. szám____________________________

23 ŐZE 1991.13-16., NÉMETH 2005. 230-249.

11