Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)
2016 / 1-2. szám - Műhely - Köblös József: Exmisszió, ordináció, konszekráció. A lelkészi hivatal elnyerésének lépései a Dunántúli Református Egyházkerületben a XVII-XVIII. században (2.1)
<ф MŰHELY ф> Acta Papensia XVI (2016) 1-2. szám Ami az ágendákat illeti, a minket leginkább érdeklő Somorjai Máté János-féle rendtartás egyszer használja az ’avat’ igét, ráadásul pont az egyházi szolgák választásáról és felszenteléséről szóló fejezetben. Az ominózus mondat így hangzik: Az Anyaszentegyházban nem adunk szabadságot arra, hogy az Egyházi tisztben avassák magokat a’ koez emberek és Egyházi hivatal nélkuel valók... Itt azonban, mégha első olvasásra úgy is tűnne, nem az ordinációról van szó! Nyelvtörténeti szótáraink az ’avat’ igével kapcsolatban több szólásmondást is említenek. Ezek közül a legelterjedtebb a visszaható névmással együtt járó ’magát valamibe/valamiben avatni’ kifejezés volt, mely azt jelentette: beleártja magát, beavatkozik valamibe, (általában illetéktelenül) foglalkozni kezd valamivel. A szótárak példái között a legtöbb éppen az egyházi szolgálattal kapcsolatos.150 Erről van szó Somorjainál is: lelkészi hivatalra nem megválasztott közember ne ártsa magát a lelkészek dolgába, ne avatkozzon be olyan ügyekbe, amelyek nem rá tartoznak!151 Egyházkerületi jegyzőkönyvünk és a papi diplomák, miután latinul írták, sajnos eme kérdéskörben nem tudnak segítséget nyújtani. Az egyházmegyei jegyzőkönyvek exmissióval és ordinációval kapcsolatos XVII. századi magyar nyelvű formulái sem használják egyetlen egyszer sem az avatás szót, így első kérdésünkre azt a választ adhatjuk, hogy az avatás a XVII. századi dunántúli reformátusság magyar nyelvében egyházi vonatkozásban az asszonyavatást jelentette, ezen felül a szót csak általánosabb értelmében (belemárt, beleavatkozik), legtöbbször szólásmondások részeként használták. Ezek után térjünk át második kérdésünkre: akkor milyen magyar szót használtak az ordináció jelölésére? válik, ha forráshelyét, Pázmány 1613-ban írt Kalauzát bővebben idézzük, aki az evangélikusok 1598-ban (Német)keresztúron (ma Sopronkeresztúr) megjelentetett agendájával kapcsolatban a következőket írja: „Ennek-utána ... П. A’ Gyermek-ágyból felkelő Aszszonynak a Keresztény Gyöle- kezetbe-való ajánlásárúi végeznek, és sok szóval meg-írják, mit mondgyon, mit imádkozzék a ’ Prédikátor, mikor Avatni akar. Azt-is külön tanittyák, mint kell pirongatni a’ szegény Aszszonyt, ha Gyermeket vesztet, vagy Avatása-elöt megholt az ö szülötte.” PÁZMÁNY 1766. 587. '5° BENKŐ 1967-1984.1. 202.1613: „Az aszszony-embemek nem szabad az egyházi szolgálatban magát avatni...” SZARVAS-SIMONYI 1890-1893. I. 139. 1593: „varosunknak legh feob zabadsagat illety, hogy idegen hatarba leweo Ecclesiasticus awagy Ecclesia ez zabad varossy Ecclesianak tiztibe, hywatalliaba awathia magates ith exequal...” SZABÓ 1976-2005.1. 511.1625: „nem secularis ember dolga effeleEcclesiastica dolgokban avatni magat...” 151 Ilyen értelemben fordul elő az ’avat’ szó a barsmegyei kánonok 31. pontjában is: „Senki az prédikátorok közzül tiszti kívül ne hágjon..., azaz ha pásztor, hát udvarbíró, dézmás, rationista és egyéb eféle rendtartásnak ellene mondjon, sok dologban magát ne avassa.” MOKOS 1901. 250. » 103 «
