Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)
2016 / 1-2. szám - Szemle - Balogh Margit: Mindeszenty József (1892-1975) I-II. (Mezei Zsolt)
<ф Szemle ф> Acta Papensia XVI (2016) 1-2. szám ellenes intézkedéseit (iskolák államosítása, egyesületek feloszlatása, rendőrterror a hívek ellen, stb.). Ezt követően aztán valóban a végkifejlet következett: előbb titkárának, Zakar Andrásnak, majd december 26-án magának a prímásnak a letartóztatása. A második kötet ezzel a szentírási idézettel indít: „Megverem a pásztort és elszélednek a nyáj juhai” (Máté 26,31) - mintegy a következő évtizedek mottójaként. A bíboros letartóztatását Kádár János belügyminiszter engedélyezte, és sürgősen intézkedett is, mert „szökéstől lehetett tartani.” Ezzel Mindszenty József azon esztergomi érsekek sorába került, akik valamilyen módon szembekerültek az államhatalommal. Közismert, hogy az érseket előre megkonstruált „forgatókönyv” alapján ítélték el az 1949. február 3-8-a között lefolytatott kirakatper során. A felhozott vádak igazolni látszottak a bolsevik világképet: a Vatikán és az amerikai imperialisták összeesküvést szőttek a kommunizmus, a népi demokratikus világforradalom ellen. Mindenesetre a Mindszenty-per az egyik utolsó felvonás volt abban a kegyetlen színjátékban, amelynek során felszámolták a magyar demokrácia utolsó bástyáit: a többpártrendszert, az egyházi, a civil és polgári közösségek önállóságát. A VII. fejezet a börtönévek kínjairól, a „Mindszenty-ügy” nemzetközi visszhangjáról (ENSZ) szól, a VIII. pedig az 1956-os forradalom és szabadságharc során játszott szerepét tárgyalja. Teljes terjedelmében közli a prímás híres rádiószózatát, amelyet 1956. november 3-án este 8 órakor a parlamenti rádióstúdióban olvasott fel. Az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén töltött másfél évtized politikai és személyes jellegű eseményeit a DC. fejezet dolgozza fel. Különösen érdekesek azok a fotómásolatban közölt és idézett dokumentumok, amelyek Mindszenty bíboros „külkapcsolatait” illusztrálják. (Pl. levél az ENSZ-hez vagy az amerikai elnökökhöz, illetve külügyminiszterekhez.) A bíborosnak keserűen kellett tudomásul vennie, hogy leveleire (Eisenhowernek 24, Kennedynek 20, Johnsonnak 24, Nixonnak 4 levelet írt) csupán két alkalommal érkezett válasz. Nem értette, hogy Washington miért olyan hűvös és tartózkodó mind a saját, mind pedig Magyarország sorsát firtató kérdésekkel kapcsolatban. Leveleiben leginkább a forradalom utóéletéről, az országot ért történelmi igazságtalanságokról, a szovjet invázióról, az általa illegitimnek tekintett Kádár-rezsim megtorló intézkedéseiről írt. Balogh Margit részletesen bemutatja azt a két alkalmat is, amikor lehetőség adódott volna az amerikai követségről való távozásra: az első 1958 októberében a pápaválasztó konklávé, a második pedig 1962-ben a II. vatikáni zsinat megnyitása lett volna. Az első diplomáciai és szervezési problémák miatt hiúsult meg, a második pedig azért, mert a Vatikánban - az éppen felívelő „Ostpolitik” okán - megosztottság uralkodott abban a tekintetben, hogy egy ilyen harcosan antikommunista főpap jelenléte kívánatos-e a zsinati tanácskozá» 239 «
