Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)
2016 / 1-2. szám - Műhely - Köblös József: Exmisszió, ordináció, konszekráció. A lelkészi hivatal elnyerésének lépései a Dunántúli Református Egyházkerületben a XVII-XVIII. században (2.1)
<Ф MŰHELY ф> Acta Papensia XVI (2016) 1-2. szám Atyához, a másik a Szentháromság egyes személyeihez intézett, szintén szabadon fogalmazott könyörgés).30 Ebből a négyből - még mindenféle minősítés nélkül - kettő már az 1927-es Ágendában is megtalálható.31 Ehhez képest az 1985-ös Istentiszteleti Rendtartás hoz néhány változtatást. A lelkészszentelésről szóló szakasz bevezetése szerint a szentelés szolgálattevője az egyházkerületi közgyűlés képviselője, akinek személyét itt nem konkretizálja, de abból, hogy a kézrátételre vonatkozó utasítások között a püspököt, az espereseket és a tanácsbírákat nevezi meg, nyilvánvaló, hogy normál esetben a püspökről van szó. A szentelés liturgiája a korábbiakhoz hasonlóan a felszentelendők eskütételét követi. A szolgálattevő először áldást mond a fel- szentelendőkre Ef 3,16-21 szavaival, majd a már említett 370. dicséret 1. versét éneklik. A felszentelendők letérdelnek, a szolgálattevő elmondja a felszentelő imádságot (a könyv három változatot hoz, mindegyik könyörgés az Atyához szól), csak ezután kerül sor a kézrátételre: a püspök és az esperesek (esetleg a tanácsbírák is) kezüket a szentelendők fejére helyezve igével mondanak áldást. Hogy a kézrátétel csak a felszentelő imádság elhangzása után történik, az alighanem a konszekrációs jelleg tompítására irányul. Miután a felszentelt lelkészek kezet fogtak elöljáróikkal (ez a momentum a két korábbi ágendában is szerepel), önálló új elemként a kiküldés következik: a szolgálattevő Jézus nevében és az egyház megbízásából szentírási igékkel szólítja fel és bátorítja a felszentelteket a lelkipásztori szolgálat buzgó végzésére.32 (Mint fentebb említettük, a kiküldés a két korábbi szertartáskönyvben a püspöki felszentelő imádság része volt.) Nagyjából hasonlóan épül fel a tanácskozó zsinat által 1998-ban kiadott ágendatervezet lelkészszentelési liturgiája is. Magát a szentelést a püspök mellett az egyházkerületi főjegyző, a generális direktor és az esperesek végzik, akik kezüket a térdeplő felszentelendők fejére helyezik, és „egy bibliai igével felszentelik, megáldják őket.” Ezt a püspök kibocsátó beszéde követi, ami felépítésében és tartalmában gyakorlatilag megegyezik az 1985-ös Istentiszteleti Rendtartásban szereplő kiküldéssel. A felszenteltek csak ezután állnak fel, majd 30III. rész. Példatár. Szimbolikus Istentiszteletek. 22. Lelkészszentelés. RAVASZ 1930.161-163. 31 Gyakorlati rész. B. Megáldási, felszentelési és beiktatási szertartások. 4. Papszentelés. RAVASZ 1927. 443-444. 32 C. Példatár. Lelkészszentelés. BARTHA 1985. 287-290. » 71 «