Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)
2016 / 3-4. szám - Forrásközlés - Mezei Zsolt: Históriás ének Csepreg 1621. évi nagy veszededlméről (Egy újabb variáns)
<ф Forrásközlés ф> Acta Papensia XVI (2016) 3-4. szám papi vizsgáztam. Vizsgám után néhány napra meghívott a nagybányai egyházmegyébe35 bekebelezett kisadorjáni református egyházközség lelkipásztorául, Kevevárára pedig a nagytiszteletű esperes úrnak a veje, Sebestyén Béla36 kedves jó barátom került. Még 1912. december 8-án lett a beiktatásom Adorjánban, két nap múlva, december 12-én megnősültem Háromszék megye Kézdialbis nevű községében, feleségül vettem felsőcsemátoni és albisi Bőd Géza leányát, Irént. Adorjáni híveimmel mint édesapa a gyermekeivel forrtam össze lélekben. Első dolgom volt, hogy Pálóczi Horváth Zoltán,37 az akkori Kálvin Szövetség38 főtitkára segítségével a Kálvin Szövetséget szervezzük meg a gyülekezetben. Ennek a szövetségnek aztán alosztályai lettek, mégpedig: gazdaköri, ifjúsági, énekkari alosztály. Sikerült egy kétszáz kötetből álló könyvtárat is szervezni, mint a Kálvin Szövetség egyházi könyvtárát. Kivettünk egy házat bérbe, és ott dolgoztunk Isten dicsőségére. Magam is gazdálkodtam s a gazdakörben beszéltük meg a gazdasági teendőinket és vittük előre a gazdák anyagi életét. Énekkarunk gyönyörűen dolgozott és ifjúságunk is lelkesen munkálkodott. így tudtuk az ősszel 35 Nagybányai Református Egyházmegye: reformáció korától folyamatosan fennálló egyházmegye. 1881-től a Tiszántúli Református Egyházkerület része, majd 1920-tól - az 1940- 1944 közötti időszakot leszámítva - a Királyhágómelléki Református Egyházkerület része Romániában. - ZOVANYI1977. 426.; SOLTÉSZ 1902. 36 Sebestyén Béla református lelkipásztor 1887-ben született Hajdúböszörményben. Teológiai tanulmányait a Debreceni Teológiai Akadémián végezte. 1912-1920 között a lugosi gyülekezet lelkipásztora. 1920-ban elmenekült Romániából. Az 1921-1922-es tanévben a Gyulai Református Egyházközség hitoktatójaként szolgált, majd a szentesi egyházközség lelkésze lett. 1945 után koholt vádak alapján népbírósági eljárás alá vonták, de a vád alól felmentették. Felesége Futó Erzsébet, Futó Zoltán korábbi szentesi lelkész lánya. VINCZE 2009. 360-361., Uő. 2016. 70-75. 37 Dr. Pálóczi Horváth Zoltán ügyvéd, főügyész. 1870-ben született Ungpinkócon. 1897-ben nyitotta meg ügyvédi irodáját Budapesten. Később Pest vármegye főügyésze lett 1925-ig. A Kálvin Szövetségnek titkára volt, valamint a pesti református egyházmegye világi főjegyzője. 1912-1916 között a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapok társszerkesztője, 1917-ben a somorjai hadifogolytábor parancsnoka, huszárszázados. - Előléptetés. = Protestáns Egyházi és Iskolai Lapok 1917. 51-52. sz. (december 23.) 623., GULYÁS 1939-2004.14. k., 543-544. 38 A Kálvin Szövetség 1908-1945 között működött. Célja a magyar „kálvinista egyház híveinek az egész országra kiterjedő oly nagyobb arányú egységes szervezetbe való tömörítése, melynek keretében együttes munkálkodást fejthetnek ki a hívek az egészséges társadalmi és egyházi élet emelése, a vallásos és szociális érzés megszilárdítása, a szellemi és anyagi jólét előmozdítása terén, hogy a gyenge, az erő télén, a lankadó felemeltessék, a közönyös, a hitetlen felébresztessék, a munkás, az érdeklődő hívő megerősíttessék.” A szervezet vezetői a református egyház püspökei közül került ki, azonban a munkát az ügyvezető alelnök és titkára, Pálóczi Horváth Zoltán végezte. A Kálvin Szövetség története az alig kutatott egyháztörténeti témák közé tartozik. V. ö. KOLLEGA 1999-2008.11. k. 145. » 388 «