Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)

2016 / 3-4. szám - Műhely - Pátkai Ádám Sándor: Adatok a Mihályházi Református Egyházközség XVII-XVIII. századi történetéhez

<ф MŰHELY ф> Acta Papensia XVI (2016) 3-4. szám mutatható ki szignifikáns eltérés, arra következtethetünk, hogy az újabb jelze­tek kialakításában az iratok keletkezésének ideje volt a meghatározó. Az iratok közül külön is érdemes megemlíteni hármat, melyek kiemelkedő darabjai a mihályházi református egyház történetének. Az egyik a gyülekezet első anyakönyve, melyet 1729-ben kezdett vezetni Gyimóthi Timóteus.8 Ez 1729-től 1775-ig csak a megkereszteltek adatait tartalmazza, a házasultak és el­temetettek nevét és egyéb adatait csak 1759-től jegyezték fel. Ezt a kötetet 1775- ig, összesen 46 évig használták. Az anyakönyv állapota kielégítő, de fatáblás borítója rossz állapotban van. Eredetileg bőrbe kötötték, s miután megrongá­lódott, utólag papírral vontak be. Egykor a két támlát kék színű madzaggal le­hetett összekötni. Borítójának előlapja függőlegesen két részre van törve, több­ször megragasztották. Három alkalommal írták rá tartalmát. Magassága: 20,5 cm, szélessége 16,5 cm, vastagsága: 2,5 cm, terjedelme 166 oldal. Utolsó oldalam (159-164.) „emlékezetes dolgok feljegyzése” található. Megjegyzendő, hogy az eltemetettek névsora elején feljegyezték, hogy „a bekerített új temetőbe elsőben temetettekről ” van szó. Az újonnan megnyitott temető véleményem szerint a mai iskolaépület helyén volt.9 A temetés történhetett „énekszóval, vagy prédi­kációval és strófákkal. ” Az anyakönyvek második kötete 1776-tól 1875-ig, tehát 100 évig volt hasz­nálatban. Ennek állapota kiváló, ugyanis 1963 tavaszán Győrben újrakötötték. Ez a kötet átvezet minket a XIX. századba, így az anyakönyv szerkezete is meg­változik. A kezdeti szöveges bejegyzéseket 1799-től felváltják a táblázatba írt egyszerű adatok. Magassága: 38 cm, szélessége: 25 cm, vastagsága: 6 cm. A harmadik, tartalmát tekintve más jellegű emlék az az évkönyv, vagy pro- tocollum, melynek borítóján ez áll: „Mihalyhazai helvét Anya-Egyház Memo­rialis czímű könyvetskéje”. Ezt Csaba István kezdte írni 1767-1768 körül, szol­gálatának kezdetén. Utolsó bejegyzés a könyvben 1897-ben volt, így összesen kb. 130 évet ölel fel. A gyülekezet minden jelentősebb eseményét feljegyezték benne, így informál bennünket a Csaba Istvánt megelőző időszakról is. Ő ugyanis minden korábbi dokumentumot időrenben bemásolt ebbe a könyvbe. Kutatómunkát is végzett, hogy följegyezhesse elődeinek nevét. Fontos forrás 8 Gyimóthi Timóteus lelkész 1729-1737, majd 1745-1752 között szolgált Mihályházán. = MREI, Memorialis, I. к. 6-9., KÖBLÖS József - KRÁNITZ Zsolt (szerk.): A Dunántúli Reformá­tus Egyházkerület prédikátorai és rektorai 1.1526-1760. Pápa. 2009. 224. 9 BALOGH Lajos - ÖRDÖG Ferenc: Veszprém megye földrajzi nevei II. A Pápai járás. Bp., 1987.174. » 325 «

Next

/
Thumbnails
Contents