Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)

2016 / 1-2. szám - Szemle - Balogh Margit: Mindeszenty József (1892-1975) I-II. (Mezei Zsolt)

<ф Szemle ф>

Acta Papensia XVI (2016) 1-2. szám

Az első kötet bevezetése áttekintést ad az eddigi Mindszenty-irodalomról, és azt is megtudhatjuk belőle, hogy ennek a hatalmas munkának egy rövidebb, 500 oldalas változata német nyelven már 2014-ben megjelent. A szerző beszámol a kutatásmódszertani és közlési eljárásokról, és megfogalmazza művének célját: „Célunk szerénytelenül nem kevesebb, mint a dolgokat úgy láttatni, ahogy voltak. Hogy hitelesen, élményszerűen és mégis dokumentáltan végigvezessük Mindszenty József életét, s hogy eközben megpróbáljuk feltárni személyiségét a maga kételyeivel és bizonyosságaival. Az embert közelebb hozni az Olvasóhoz sokszor nehezebb feladat, mint az egyházfőt vagy a politikust. (...) Azt már az Olvasó ítéletére kell bíznunk, hogy sikerült-e olyan biográfiát írni, amelynek főszereplője egyénileg gondolkodó, töprengő, hibázó és a mindennapi gondokkal is küszködő ember, akit sorsa egy kivételes történelmi helyzete vezérelt. Csalódni fog, aki egy hajlíthatatlan és tévedhetetlen ember, ám az is, aki egy bigott és csökönyös főpap portréját várja. ” (21-22.)

Az első kötet az 1948-as letartóztatásig mutatja be Mindszenty József életútját: a családi hátteret, a kisgyermekkort, a szombathelyi premontrei gimnáziumban és papnevelő intézetben töltött éveket, a káplánkodást és a zalaegerszegi hittanári működést. Mintegy 250 oldalon tárgyalja zalaegerszegi plébá- nosi időszakát, és igyekszik sokoldalúan bemutatni Mindszentyt, a hívek pásztorát, a hitszónokot, a közéleti embert. A harmadik fejezet a veszprémi püspöki szék elfoglalásáról, a háború pusztításainak mérséklése érdekében kifejtett tevékenységéről, a nyilas fogságról és az újrakezdésről szól. „A Magyar Sión ormán” című IV. fejezet az 1945 szeptemberében elnyert hercegprímási kinevezés hátterét is megvilágítja, emellett a választásokról, a közjogi helyzet labilissá válásáról is hű képet rajzol. Beszámol arról, hogyan került Mindszenty egyre inkább a bolsevizálódó államhatalom célkeresztjébe, hogyan próbált „Róma és Moszkva erőterében” politizálni mint „az ország első közjogi méltósága” - miként önnön pozícióját meghatározta. 1945 decemberében Rómába utazott, ahol XII. Piusz pápától megkapta a bíborosi kalapot, vagyis „a Vatikán hercege” lett, s mint ilyen, nemzetközi szereplő. Az első kötet zárófejezete azokat a frontvonalakat vázolja fel, amelyeken a prímás küzdeni kényszerült a hitoktatás megmentése, az 1947-es választások tisztaságának megőrzése érdekében, és az iskolák államosítása ellen. Jól tudjuk, hogy a kommunista „propagandahenger” ettől kezdve teljes gőzzel működött: az antiklerikális hisztéria egyre közelebb férkőzött Mindszentyhez, akit egyértelműen „reakciósnak”, a demokratikus társadalmi rend és a nép ellenségének kiáltottak ki. A bíboros tudta, hogy a végkifejlet közel van, ezért 1948 őszén már alig mozdult ki Esztergomból. Szózatot intézett a nemzethez, amelyben elutasította az őt ért igaztalan vádakat - a hazai sajtó persze nem közölte ezt az utolsó pásztorlevelet. December 18-án részletes jelentést írt XII. Piusz pápának, melyben rögzítette az állam egyház» 238 «