Acta Papensia 2015. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 15. évfolyam (Pápa, 2015)
2015 / 3-4. szám - Szemle - Gelencsér József: "Őseink szokásait követtük" (Jogtörténet, jogi népszokás, művészet) (S. Lackovits Emőke)
Szemle Acta Papensla XV (2015) 3-4. A kötet tanulmányai a büntetőjog témaköréből hat területet ölelnek fel, történeti-néprajzi keretbe ágyazva a közösségek joggyakorlatában létező szankciókat. A gyújtogató megégetése címmel a szándékos gyújtogatás, tűz okozása következményét, a megégetést, ennek történeti sorrendjét, a jogkönyvek, törvények, törvénykönyvek ide vonatkozó rendelkezéseit a tálió (visszatükröző büntetés) és a kompozíció (szabad alkun alapuló megváltás) szemszögéből vizsgálta Mózes törvénykönyvétől kezdve, vagyis a Kr. e. 9-7 századtól. Ezt követően Róma joggyakorlatára irányította a figyelmet, amelyet ugyancsak a tálió jellemzett. Ezután a feudalizmus német joggyakorlatát tekintette át korabeli jogkönyveik alapján, rámutatva, hogy nem minden esetben alkalmazták itt a tükröző büntetést. Változott azonban a helyzet a Constitutio Criminalis Carolina életbe lépésével 1532-től, a tálió elvét érvényesítve. Ezt követően az osztrák örökös tartományok jogalkotására tért ki, amely a Praxis Criminalis révén nagy hatással volt a magyar jogalkotásra is, bekerülve a Corpus Iuris Hungarici harmadik kiadásába. A tűzkár okozásának különböző változatait (szándékosság, gondatlanság) sorra véve tért ki az alkalmazott büntetésekre. A gyújtogatásról és büntetéséről az 1723. 11. te i3.§-a rendelkezett, tűzhalálra ítélve az elkövetőt. Érdekes viszont, hogy ez a szigor Szent István törvényeiből hiányzik. Mátyás király, Ulászló, majd Werbőczy a gyújtogatást a hűtlenséggel azonosította, amely halálbüntetést vont maga után. 1840-ben viszont már a vétek és a kár nagyságához mérték a büntetést. A szerző kitért a gyújtogatással kapcsolatos hadi rendelkezésekre, majd a Deák-féle, a halálbüntetést nélkülöző törvényjavaslatra, végül pedig a Csemegi-kódexre (1878), amelyből ugyancsak hiányzik a halálbüntetés. Ezután vizsgálta meg a jogalkalmazási gyakorlatot, megállapítva, hogy a máglyahalál (a tüzet okozó tűzbe vetése) az ítélkezési gyakorlat részévé lett. A korabeli ítéletek szemléltetésére néhány magyar jogesetet hozott példának a XIII. századtól a XIX. századig, hangsúlyozva, hogy a XVIII. századtól a kínhalál, mint büntetés, a joggyakorlatból eltűnt. A népi jogszokást a XVIII. századtól a XX. századdal bezárólag tekintette át, hangsúlyozva, hogy a közösségek önbíráskodással is érvényt szereztek igazságérzetüknek. A példákat a háromszéki Vargyasról, az őrségi Nemesnépről, a csallóközi Ekeiről, a bakonyi Szentgálról, a Marcal-menti Csögléről, a muraközi Szent Máriáról, a Balaton- felvidéki Köveskálról, Kővágóőrsről, a Fejér megyei Seregélyesről, Sárkeresztesről, a kalotaszegi Nyárszóról, a Kolozs-megyei Kolozsnémáról hozza hangsúlyozva, hogy a tűzbe vetés a XX. században kiközösítéssé enyhült, amelynek következtében a tűz okozójának el kellett hagynia a közösséget. A továbbélés okaként megállapította, hogy a jogi néphagyomány a hatályos jogot kiszorította, vagy kiegészítette, törvénypótlást, rontást alkalmazva. A régebbi állapotokat őrizték a közösségek, mivel az újat nem tartották kötelezőnek » 416 «
