Acta Papensia 2015. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 15. évfolyam (Pápa, 2015)
2015 / 3-4. szám - Újraolvasó - Borsos István: Az utosló peregrinus
Újraolvasó Acta Papensia XV (2015) 3-4. szerény tehetségünkhöz képest. Akkor is nagy cél felé sietett. Doboka vármegyében biztatta valami elárvult tanítóság ábrándképe. Hogy elfoglalhatta-e ezt az árván hagyott domíniumot,7 azt már nem tudom. De az bizonyos, hogy több évig nem került vissza ide a Dunántúlra Hol járt, mit szenvedett ezalatt, ki tudhatná azt? De hogy nehéz időket élt át, meglátszott rajta, mikor újra feltűnt a mi látóhatárunkon, Tata városában. Kopottan, porosán állított be az iskola udvarába. Mert meghallotta, s örömmel hallotta, hogy a nagytiszteletű egyházmegye ép[p]en most tartja közgyűlését. Ünnepnapja szokott ez lenni minden peregrinusnak. Ép[p]en most végződött a gyűlés. Jó későn, délután. Mert hát igen fontos ügyek voltak. Rajzott ki az udvarra a sok öregebb és ifjabb tisztele- tes, meg tanító urak és kurátor uraimék. A peregrinus mosolyra kényszerült arccal köszöntgetett s üdvözölte őket. Hisz majdnem mind régi ismerős volt. Sűrű, bozontos hajábamár ősz szálak vegyültek. Széles válla előre görnyedt. Az idősebb nagytiszteletű urak közül többen barátságosan szólították meg: — No Laci, de régen nem láttunk! Hol jártál? A peregrinus boldogan mosolygott, s csak annál buzgóbban hajlongott, s köszöntötte az újabban megjelent ismerősöket. Ekkor azonban kilépett a tanácsterem küszöbén egy hatalmas alak, zsinóros atillában, gőgösen hátravetett fejjel. Pocakja és tokája iszonyú tekintélyt kölcsönzött neki. A járatlanabb ember azt gondolta volna, hogy ez legalább az egyházmegye főjegyzője, vagy ép[p]en maga is esperes. Pedig hát csak kosta8 volt, az is a rosszabb fajtából. Tanítónak nem nevezhetem, mert ezt a szép nevet nem érdemli meg. Hiszen egész életében nem tett mást, mint többé-kevésbé rossz tréfákat gyártott, vagy ravasz furfangon törte a fejét csak azért, hogy lehetőleg munka nélkül, tűrhető jólétben élhessen. S ezt a célját el is érte. Olyan filozófus volt, aki az emberek leggyöngébb gyöngéit használta ki jövedelmes bánya gyanánt. Tehát ez a tekintélyes alakzat igen fölháborodott, amint megpillantotta a szegény peregrinust. Fölháborodott a gyomra. Talán azt gondolta, hogy kedvében jár a gyűlés nagyjainak, ha megszabadítja őket attól a pár hatosnyi költségtől, amit a peregrinustól megtagadni nem lehet. Vagy talán a saját gyomrát féltette, hogy neki kevesebb jut a potyából, ha ez a peregrinus is osztozkodik vele. Elég az hozzá, hogy iszonyú méltatlankodás vett rajta erőt. Dörgő hangon rival[l]t az alázatos peregrinusra: i dominium (latin) = birtok, uradalom; itt: állás 8 kosta = a kántortanító régies gúnyneve » 403 «
