Acta Papensia 2015. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 15. évfolyam (Pápa, 2015)
2015 / 1-2. szám - Műhely - Petrik Iván: Telkek és tartozékaik a középkori Atya birtokon
MŰHELY Acta PapenslaXIV (2015) 1-2. tározni a külső telki állományt. 1496-ban újonnan kapcsoltak a belső telkekhez szántókat, réteket nyilván annyit, amennyit Atyán elegendőnek véltek, és a többi, lakott telkekhez kapcsolódó szántókkal valószínűleg közel azonos mennyiségűt. 20 tagban 1-4 hold nagyságú földeket csatoltak különböző helyeken a két telekhez. Két nagyobbnak számító (4 hold) földdarab mellett, az átlag a 2 hold nagyságú földterület volt (15 esetben). Mindösszesen 43 hold földet adtak át, tehát egy telekhez 21-22 hold esett. Ez nagyjából megfelelt az országos átlagnak44 A szántókhoz három rét (Sásos-rét, Becsendalján rét, Kakatha) járult, amelyek nagyságát nem adták meg. Ezeken túl átadták egy erdő felét. A pontosan lokalizálható területek ismeretében biztosra vehetjük, hogy nem összefüggő területet kapott Ispán Kálmán, hanem az atyai határban elszórtan, különböző helyeken jelölték ki a dűlőket. Nyilván figyelembe vették a földek minőségét, valamint alkalmazkodni kellett a lakott telkek szántóihoz, esetleg más művelési módokhoz. Sajnos ezekről többet nem tudunk. Arra mindenesetre még fel kell hívni a figyelmet, hogy jóllehet Ispán Kálmán „jóindulatán” múlt az osztozkodás, a komolyabb jövedelmeket jelentő területekből, haszonvételekből nem kapott. A lakott telkek, a malom Döbrés István kezén maradtak. Az Atyai rokonság a kisnemesi famíliák tipikusnak mondható sorsát követte. Nem tudták jelentősen gyarapítani vagyonukat, beszorultak Atya birtok határai közé. A népesedő családban ez óhatatlanul feszültségekhez, konfliktusokhoz vezetett. Ezzel párhuzamosan és ettől nyilván nem függetlenül a birtok jobbágyai is megfogyatkoztak. Bár minden bizonnyal a lakatlan telkeket is hasznosították valamilyen módon (bérbe adták, legeltettek). Mindenesetre a XVI. század közepén, ekkor már nem gazdasági-társadalmi kényszerek, hanem a török fenyegetés hatására végleg elnéptelenedett a település. Éppen ezért tarthatjuk figyelemre méltónak, hogy jóllehet a terület évszázadokon keresztül nem rendelkezett saját lakossággal, bizonyos dűlők és rétek nevei átöröklődtek. Ez csak úgy képzelhető el, hogy bár nem élt senki Atyán, de nem volt teljesen elhagyatott. A határát használták, művelték, így 44 Vö. SZABÓ István: A magyar mezőgazdaság története a XIV. századtól az 1530-as évekig. Budapest, 1975.42. Késő középkori telekméretekhez: NEUMANN 2003. 21. j. »13 «
