Acta Papensia 2014. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 14. évfolyam (Pápa, 2014)
2014 / 1-2.szám - Forrásközlés - Hudi József: Merétey Kálmán visszaemlékezései
Forrásközlés Acta Papensia XIV (2014) 1-2. Úgy is [lett]: az Ilonka115 eljött, ő elment, 8 napig odavolt, ő tudja, mit csinált ott annyi ideig. Az Ilonka hogy eljött, akkor beszélte el, mi történt velük, mikor az oroszok bejöttek még a házat is ott kellett nékik hagyni és soká mehettek vissza. Ő mikor Környéről hazajött, azt mondta őnéki a Géza: őnéki még esze ágában sincs a nősülése. A bútor felől egyet sem szólt. [Hogy] mi lesz vele, ezt meg nem is kérdtem tőle. Míg odavolt, addig magam szedtem a kertből 24 csoján zsák116 krumplit. A szomszédok csudálkoztak rajt[a], mennyit dolgozok. Nem lett volna muszáj, de élvezetből tettem. Ugyanakkor novemberbe[n] bajom lett, rosszul éreztem magamat. Miután szegény Ilonka meghalt, a birtokot úgyis újra el kellett rendezni.117 Tudtam én azt igen jól, hogy őnéki a házon nincs semmi élvezetje.118 A közjegyzőt kihozattam, a Szabó Lajos és Mészáros Dezső jelenlétekben megcsináltam119 a végrendeletet. A házat Sándor és Károly fiaimra hagytam oly feltétellel, hogy őnéki, míg él, egy részében lakhatást kell adni fele kerttel együtt. Tudtam én azt is, [hogy] őneki van mindene: pénze, körülbelül van is hold földje, aminek nagyobb részét az én birtokomból szerezte - a sávolyi 12 hold réten kívül, amit mikor vettem, 18 éves volt szegény [Kálmán] fiam, annak a nevére írattam. Tudtam, míg él, annak az élvezete azé. Még ezen kívül reá hagytam a birtokom legjavát: [a] kisgyöpi, nagygyöpi, füzesi és kishegyi földek élvezetét, összesen ezek 3 hold 7 öl. Én azután mindig gyengébben lettem. Már újév után i946-ba[n] olyan gyöngén voltam, [hogy] ágyban kellett maradni. Nem tudtam felkelni. Egyszer egyik éjfél tájban nagy betegségembe[n] mindenső váltás nélkül, mint az őrült, avval riaszt fel: amikor e házhoz került 13 évesen, azóta őtet mindig üldözték, gyilkolták, őnéki itt soha senki pártfogója nem volt, mindig a dologgal akarták megszakajtani. Nagy betegségemben azt mondtam néki: 115 Kőszeghy Ilonka, Kőszeghy Aladár és Merétey Zsófia lánya, kéttornyúlaki lakos. 116 csalános zsák 117 Ifjú Merétey Kálmán és Csurgay Karolin Ilona lánya 1944. július 2-án hunyt el tüdőbajban. 118 t. i. haszonélvezete 119 helyesen: megcsináltattam » 78 «