Acta Papensia 2014. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 14. évfolyam (Pápa, 2014)

2014 / 3-4.szám - Forrásközlés - Kránitz Zsolg: "Boldog vagyok, hogy a sorsom Pápára vezetett..." Sándor Pál önéletírásai

Forrásközlés Acta PapensiaXIV (2014) з-4. veket jeligés levélke mellett a titkár vette át és osztotta ki egy-egy kijelölt bírálónak. A legelső munkát (rendszerint lírai költemény) én kaptam bírá­latra, s a következő rendes gyűlésen, népes „hallgatóság” előtt adtam elő róla megjegyzéseimet. Esztétikai bírálat, mintegy alapos minta-bírálat volt a kezdet, melynek irányító hatása alatt dolgoztak aztán a munkás és bíráló tagok. Elnökségem alatt élte a Képzőtársaság az irodalmi megújhodás korát. Ebben az időben voltak a legizgalmasabb gyűlések, a leghevesebb viták az Arany János nyomdokait követő és az Ady Endre újításait utánzó diákköltők között. (A német Sturm und Drang korszaka jut eszembe...)144 Minden esetre a legtanulságosabb évek voltak, amíg a sok, bírálásra be­érkezett értéktelen versek egyoldalúvá nem tették a tagok tisztán látását. Az előadások vonzóbbá tételét nagyban elősegítették a mind gyakrabban sze­replő szavalok és ritkábban egy szép novella felolvasása. A verseket vagy elvetette (szavazással) a gyűlés, vagy egyszerűen elfogadta, vagy megdi­csért, vagy Érdemkönyvbe írásra érdemesítette. Ide saját kezűleg kellett beírni a kitüntetett munkát. (Lásd Petőfi beírását!) Az Érdemkönyv a Könyvtár Papensia gyűjterményében tekinthető meg...14S A Képzőtársulat - kezdeményezésemre - minden évben készíttetett egy kiváló rajzos tagjától irodalmunknak és a világirodalomnak egy-egy nagy­ságáról értékes ceruzarajzot Losonczy Jenő rajztanár kollégám ellenőrzése mellett. E képekkel díszítette a gyűlésterme falait. Sajnos ezek a képek mind eltűntek a világháborúk pusztító viharában... 144 A Sturm und Drang a német irodalmi felvilágosodás jelentős szakaszának, az 1770-es években fellépő szellemi mozgalomnak az elnevezése. A mozgalomban részt vevő fiatal költők és írók a zsenialitást tartották a legtöbbre, a korszakot „zseni-korszaknak” is nevezik. Fő képviselői a filozófus Herder, Goethe és Schiller. 145 Jelenlegi jelzete: DREKK O. I55df. Címe: Érdemkönyv. A’főiskolai képzőtársaság dolgozó tagjainak számára az alapszabályok Illdik Cikk 4dik pontjának értelme szerént. 1841. Petrovics Sándor név alatt a Székfoglaló beszéd (bírálói fellépéskor) című írás olvasható az Érdemkönyv 176-178. oldalain. A többi beírás esetében az aláírásaként használt Petrovics Sándor bejegyzés utólag áthúzva és fölé írva Homonnai: Tűnődés című vers a 104-105, Tolvaj huszár (románc) a 174-175, Szín és való (Jutalmazott ballada) a 188-191, Lehel (Dicséretet nyert ballada) a 192-194, Vándordalok (Dicséretet nyert dalok) a 195-196, Ideál (Dicséretet nyert dal) a 196-199. oldalakon. » 388 «

Next

/
Thumbnails
Contents