Acta Papensia 2014. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 14. évfolyam (Pápa, 2014)
2014 / 1-2.szám - Forrásközlés - Kránitz Zsolt: A Pápai Református Kollégium tanárainak önéletrajzai
Forrásközlés Acta Papensia XIV (2014) 1-2. Sűrűsödik az alkony. Az aranyfények lecsurognak az öreg templom homlokáról. Alig egy-két magányos ember lézeng a csöndes utcában. Nem csiklandozza már a hajamat a gyalui szél sem. Mintha minden félálomba merült volna. Csak a Kolozsvári testvérek Szent György lovagja nem tud megpihenni: éjjel-nappal harcol a tüzet okádó sárkánnyal. Úgy érzem, jelképpé növekedett. Nem nyugszik addig, amíg ki nem oltja a világból a gyűlölködés sárkánylángjait.” Az említett önéletírásból értesülhetünk arról is, hogy milyen ember volt a tanár Nagy Jenő, vagy ahogy kolozsvári diákjai egymás közt nevezték: „Hagen". „Nagy Jenő tanár úr — írja Kemény János utóbbi írásában — az osztályban igazságos volt ugyan, de félelmetesen szigorú, a feleletek értékelésénél mindig figyelembe vette a diákok otthoni körülményeit. A tanult és gazdag emberek fiaitól több tudást, jobb magaviseletét követelt, mint a kültelki proletár ivadékoktól vagy a falusi szegények gyermekeitől. A tanulási időn kívül a fiúkat nem aszerint ítélte meg, hogy milyen tanulók, hanem hogy milyen a jellemük. Ezek a dolgok a diákság többségének tetszettek, s ezért tisztelték, kicsit féltek is tőle, de őszintén szerették. Csak az úgynevezett „úri gyermekek” között, az elkényeztetett jótanulók között akadtak ellenségei. A kolozsvári református kollégiumban nem volt szokás a pofozkodás, ha nagy ritkán előfordult ilyesmi, abból rendszerint botrány lett. És addig nem állott helyre a rend, amíg a verekedő tanár valamiképpen helyre nem hozta a hibáját. Ez alól a törvény alól mentesítette a diákság Nagy Jenő tanár urat, amikor nyakon ütött egy jótanuló, de pökhendi, közutálatnak örvendő nyolcadikost. Ő szigorúsága ellenére mindig udvariasan viselkedett tanítványaival szemben, s mivel a diákság tisztelte, amikor vele voltunk az óráin, alig fordult elő rendetlenkedés. Kisebb fegyelmezetlenségek miatt nem szólított meg senkit. Egy alkalommal azonban, az én „fika” koromban — Pápán a gimnáziumban ennek a „szecska” felelt meg — az történt, hogy a nyolcadikosok közül Nagy Jenő óráján ketten félhangosan vitatkozni kezdtek. Erre ő odaszólt: „Csendet kérek!” — és folytatta a magyarázatot. Igen ám, de a megszólított maturandusok nem tudták visszafojtani a bennük égő vitalázat, s félhangosan ismét kötődni kezdtek egymással. » 203 «
