Acta Papensia 2014. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 14. évfolyam (Pápa, 2014)

2014 / 1-2.szám - Forrásközlés - Kránitz Zsolt: A Pápai Református Kollégium tanárainak önéletrajzai

Forrásközlés Acta Papensia XIV (2014) 1-2. ahonnan rendes lelkésznek Balsára választottak meg.32 Kisszámú gyüleke­zetem lelki gondozása nem kötötte le minden erőmet, maradt még időm a tudományos búvárkodásra is. Leginkább egyháztörténelemmel foglalkoz­tam, e téren alkotott műveimet folyóiratokban közreadtam, így nevem is­mertté lévén szélesebb körökben, négy év múlva a dunántúli református egyházkerület bizalma vallástanárul hívott el a pápai gimnáziumba, amely állásomat 1900. szeptember i-én foglaltam el. Vallástanári tisztemet úgy fogtam fel, hogy növendékeimet tanítanom is kell, meg vallásos lelkületűket is fejleszteni, evégből tankönyveket is írtam, és evangyéliomi vallásos gon­dozást is adtam. Ez utóbbi eszközökül megalapítottam 1905-ben a Konfir­mált Ifjak Egyesületét,33 s irányítottam annak önképzési munkáját egész működésem alatt, vezettem további bibliaköröket, tartottam Vasárnapi Iskolát34 alsóbb osztályos tanítványaimnak. Segédkeztem a gyülekezet kö­rében is bibliakörök szervezésével és vezetésével egész tanári működésem alatt. Igénybe vette munkámat főiskolánk másik tagozata, a Teológiai Aka­démia is. Amikor ugyanis a rendszeres teológia rendes tanára egyéb megbí­tagja volt. 1896. március 1-én hunyt el. TtREL I. 8. d. 23. Nyíregyháza. 2, 3, 6. SZINNYEI1891- 19x4. VIII. 111-112. ZOVÁNYI1977.380. 32 Balsán született Erzsébet lánya 1899. május 19-én. TtREL I. 8. d. 21. Balsa. 3. 33 A Konfirmált Ifjak Egyesülete az 1904/05. tanévben alakult meg. „Az egyesület czélja: A vallásos buzgóság mélyítése, a keresztyén hitélet szilárdítása és a református felekezeti öntudat erősíté­se. " Alapszabályait az 1904. szeptemberben tartott egyházkerületi közgyűlés hagyta jóvá. Tagjai az 5-8. osztályos tanulók voltak, üléseit hetente tartotta. Kapcsolatot létesített a teoló­gusok körében alakult Pápai Keresztyén Diákszövetséggel, annak ülésein testületileg megje­lent. Az első évben 116 tagja lett az Egyesületnek (csak 22 diák nem lett tag). DREL I. 1. a. 1904. szept. közgy. 91-92. Pápai Református Kollégium értesítője. 1904/05. 97, 101, 153-154. DPL1904- 704. 34 A vasárnapi iskola nyugat-európai, belmissziói indíttatású mozgalom. A családi vallá­sos nevelés erőtlenedését kívánta pótolni, 6-12 éves korú gyermekek számára tartott tanórán kívüli foglalkozásokat. Magyarországon az első vasárnapi iskolák 1882-ben alakultak Tápió- szentmártonban, Pancsován, majd 1884-ben Budapesten is elindult Biberauer Irma vezeté­sével. 1903-ban már 138 vasárnapi iskola működött, 436 tanító 4818 tanulót oktatott. Az isko­lák száma 1913-ra 448-ra, a tanítóké 1034-re, a tanulóké pedig 12953-ra emelkedett. A tanítók és a mozgalom barátai 1904. december з-án megalakították a Vasárnapi Iskolai Szövetséget, elnökévé idősebb Victor Jánost választották. A Szövetség Fecske és Örömhír címen lapokat is megjelentetett. FORGÁCS 1925. 211-214. BUCSAY 1983. 233. DOBOS 1987. 273. KOSA 2006. 1085-1087. »136 «

Next

/
Thumbnails
Contents