Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)
2013 / 4. szám - Forrásközlés - Pongrácz József: Emlékeim
Forrásközlés Acta Papensia xiii (2013) 4. SZÁM it, testvéreit, unokaöccseit, Karcsit,'015 a hivatalsegédeit: Imrét és Németh Sándort. De Elemérért már diákkora óta imádkoztam.1016 Mint igazgató sok teendőm elvégzésére imádsággal készültem. Mint tanár Cordiertől, Kálvin első párizsi tanítójától1017 tanultam: „Aki könnyen akar tanítani, kezdje az Istennel.” (Pruzsinszky:lolS Kálvin élete 1.17.1.) Később, amikor házunk volt, a lakóink lelkére is gondoltam, és zörgettem értük Istennél. Olyanok derültek ki róluk, amiket nem sejtettem. Pl. Sachs Saroltáról megtudtam, hogy szép vallásos énekeket is írt. Tanártársaim is közel voltak hozzám Istenen keresztül (a teológián és a gimnáziumban, meg a nőnevelőintézetben); amikor városatya, majd megyebizottsági tag lettem, a közélet vezetőiről is megemlékeztem, akikkel személyesen találkoztam a zöld asztalnál, vagy néha a fehér asztalnál. Míg azelőtt — diákkoromban is — gyakori volt az ellentét és néha szóváltás a tanári karok tagjai közt, míg én igazgató voltam, az ilyet hivatali tekintélyemnél fogva mindig igyekeztem, és legtöbbször sikerült is megakadályozni. A pápai református gyülekezetben állandóan imádkoztam a lelkipásztorokért, a gondnokokért, valamint a gyülekezetben működő bibliakörökért, vasárnapi iskoláért, KIÉ, Leányegylet, Nőegylet, külmissziói csoport tagjaiért és munkájáért. 1945 óta nem feledkeztem meg a püspökökről, elsősorban a reformátusokról, azután az evangélikusokról, sőt a római katolikusok is sorra kerültek. Budapest, Debrecen, Kolozsvár, Pápa, Sárospatak, Sopron1019 tanárai, osztálytársaim, akikkel együtt érettségiztünk. A világprotestantizmus vezető egyéniségei, lelkészek1020 és világiak. A sorsdöntő események, tanácskozások: Oslo, Amszterdam, Genf, Lambeth, Evanston mind sorra kerültek. 1941 óta különösen Nagy-Britannia és az Észak-Amerikai Egyesült Államokban levő személyes ismerőseimért zörgettem. A Studiorum Novi Testamenti Societas munkájáért, régi és új tisztviselőiért. Francia, holland, svájci barátok naponta elvonultak előttem, amikor ügyüket Isten elé vittem. Az északi, skandináv és az orosz keresztyénség egyformán felköltötte imádkozó érdeklődésemet. Mindenfelé voltak személyes ismerőseim és barátaim. Stratégiai meg. Leányuk, Boriska Erzsébet 1926. augusztus 2-án született, Visnyei Győző felesége lett, közgazdászként az Állami Biztosító munkatársa volt. KRÁNITZ 2013. 909. 1015 Csak a gépelvényben. Győry Károly (1927-1998) apja Győry Károly, anyja Merétey Ágnes volt. Középiskolai és teológiai tanulmányait is a pápai kollégiumban végezte. 1951-től segédlelkész volt Pápán, 1954-től egyházkerületi könyvelő, 1955-től püspöki titkár. 1961-től 1990-ig Bakonyszentkirályon szolgált. DREL törzslap. 1016 Csak a kéziratban. 1017 Cordier, Mathurin (i477?-i5ó4) svájci teológiai tanár, humanista. A párizsi la Marche kollégiumban volt Kálvin tanára. 1018 Csak a gépelvényben. 1019 Csak a gépelvényben. 1020 A kéziratban eredetileg: egyháziak. [638]