Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)
2013 / 4. szám - Műhely - Vladár Gábor: Az örök tanítvány. Dr. Pongrácz József emlékezete
és vallástörténeti munkássága irányában megmutatkozó szimpátiát nyilván az is táplálta, hogy Deissmann az ökumenikus mozgalom mértékadó személyisége volt, sőt, részt vett az ókori Efezus régészeti feltárásában. Mindezek után érthető, hogy a vallástörténeti kutatás pozitív eredményei, illetve az angolszász szentírás-magyarázati műveket szinte napjainkig meghatározó kommentárstílus jegyei rendre megjelennek Pongrácz Józsefnek az Újszövetség egyes irataihoz készített kommentárjaiban. Nagyon erős filológiai akríbia, komoly kor- és vallástörténeti összefüggések felvázolása, nem any- nyira explikativ, inkább rövid, tömör, aforisztikus magyarázati stílus (amely döntő módon megkülönbözteti az egykorú protestáns kommentárstílustól), a reformátori exegézis figyelembe vétele, a jelenkori életbe ágyazottság, közérthető stílus - ezek kommentárjainak a legfontosabb jellemzői. Tudományos stílusára általában jellemző az, amit újszövetségi bevezetésének (1933) előszavában így fogalmazott meg: „Mivel meggyőződésünk szerint ma az emberek igazságokra éheznek, ezért nem annyira másokkal vitatkozunk, mint inkább saját, pozitív álláspontunkat terjesztjük elő. A velünk ellentétes álláspont képviselői a felsorolt irodalomból mindenkor megismerhetők 5. A tanár, a nevelő személyiségét ma már csak az egykori diákok visszaemlékezései alapján idézhetjük meg. Mindenképpen utalnunk kell itt dr. Esze Tamás,'5 Kövy Zsolt,'4 Pataky László'3 és dr. Tóth Kálmán"’ meleg hangú, értékes írásaira. Dr. Tóth Kálmán így emlékezik: „Rendkívül élénken, szemléletesen tudta leírni pl. azt, hogy milyen volt az ókori Efezus, a nagy Artemis-templom (...) milyenek voltak a görög városok, ahol Pál apostol megfordult. ” Ezt a szemlél- tető-láttató készséget írásműveiben is megtaláljuk. János evangélistát így jellemzi: „Jellemének két oldala a szelíd szeretet és a szigorú türelmetlenség kiegészítik egymást, s mindkettő része természete intenzitásának. Mert nagyon szerette az igazságot, azért gyűlölt minden közönyösséget, ha valaki se hideg, se meleg nem volt. Ezért irtózott minden valótlanságtól, képmutatástól 11 ESZE 1964. 55-5714 KÖVY 1988. 14-26. 15 PATAKY 1988. 45-56. 16 TÓTH 1988. 57-66. [ 507 ] <0 Műhely <§s> Acta Papensia xiii (2013) 4. SZÁM