Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)
2013 / 3. szám - Újraolvasó - Győry Elemér: Üzen a múlt
^ Újraolvasó Acta Papensia xiii (2013) 3. SZÁM zák egyénenként és összesen. De ennek az ünnepnek igazi jelentősége mégis abban van, hogy a pápai kollégium tanári kara és ifjúsága bizonyságot tesz a legnagyobb magyar10 látomása mellett: „csak a múltunk megbecsülésén épülhet fel a jövő”. Megvallom, boldognak érzem magamat, hogy én is pápai diák lehettem és beletartozom ebbe a bizonyságtevő zarándokcsapatba. Az pedig nagy kitüntetés számomra, hogy én lehetek ennek a bizonyságtevésnek szószólója. Igen kedvező alkalom lenne ez számomra, hogy érdekes részleteket mondjak el a kollégium múltjából, beléletéből és kifelő gyakorolt hatásából; vagy hogy felvonultassam díszes sorban azokat a kiváló férfiakat, akiket négy évszázad alatt az ősi kollégium nevelt az anyaszentegyháznak és a hazának. Beszélhetnék a református iskolák fontosságáról egyházi és nemzeti életünk szempontjából, szólhatnék a magyar nép általános műveltségének minél magasabb színvonalra emeléséről, de abban a meggyőződésben élek, hogy ezzel felesleges munkát végeznék, mert kitűnően elvégezték ezt már előttem mások és sok tekintetben a ma hallottak ismétlésébe kellene bocsátkoznom, mivel a pápai egyház történetétől elválaszthatatlan a kollégium története a száműzetés korszakában, de elválaszthatatlan mindaddig, míg az egyházkerület jóval a száműzetésből való visszatérés után (1797) átvette azt a pápai egyháztól.11 De másrészt meggyőződésem az, hogy mai helyzetünk és jövőnk érdekében kihatásaiban sokkal áldásosabb és maradandób munkát végzek, ha elsősorban a kedves tanulóifjúság, általában a mélyen tisztelt gyülekezet öntudatának felébresztésére és negerősítése végett, ennek az emléktáblának és mostani kegyeletes ünnepélyünknek eszmei jelentőségéről szólok néhány szót. Két irányban szeretném ezt a jelentőséget felmutatni. Először abban, hogy milyen pozitív tartalmat foglal magában a múlt üzeneteként, másodszor abban az irányban, amit, mint közvéleményt, a jelen számára és a jövő szempontjából felmutat. Ami az elsőt illeti, ez az emléktábla nem azt a száraz történeti tényt fogja hirdetni, hogy a pápai kollégium valamikor három évtizeden keresztül összezsugorodva itt fejtette ki áldásos működését; ennyi, időt meghatározó jelentése a sírhalmok fejfáinak is van. Aki ezt az emléktáblát nézegeti, olvasgatja és több szava, gondolata, érzése és látomása nem lesz, csak ennyi: még itt is volt a páGróf Széchenyi István (1791-1860) reformpolitikus, államférfi. " A Dunántúli Református Egyházkerület 1797-ben vette át a kollégium fenntartását a pápai egyház- községtől, melynek befolyása az iskola irányítására továbbra is jelentős maradt mindaddig, amíg 1841-1844 között a főiskola vagyonát el nem különítették a pápai egyházétól. LAMPÉRTH 1931. 84-85., HUDI- KÖBLÖS 2006. 62-64. [ 479 ]