Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)
2013 / 3. szám - Műhely - Németh Balázs: A mentalitásváltozás tükröződése Beythe István ágendájában (1582)
■0 Műhely l^> Acta Papensia xiii (2013) 3. szám Beythe házassági liturgiája a házastársak intimebb és egymáshoz való személyesebb kapcsolatához vezetett. A házasulandóknak feltett kérdések ugyanis az egymás iránti érzést helyezték előtérbe. A házasság elsőrendű célja nem az utódok nemzése lett, hanem „egy férfi és nő egymáshoz való kötelezettsége”, tehát kapcsolata, és csak ezután következett az utódok nemzése, illetve a házasság mint a bűn ellen való védekezés eszköze, mint a házasélet második és harmadik célja. Nem vitás, hogy Beythe a középkor szellemében részletesen szólt a feleség engedelmességéről, de annál inkább kidomborította, hogy a férj „hagyja el ifjúságának erkölcsét”, azaz az iszákos- ságot, a káromkodást és a veszekedést. Beythe kiemelte a szülők nevelői kötelességét is. Házassági liturgiája a mentalitásváltozás szempontjából kiemelte a házasság személyi és érzelmekkel telített jellegét. A mentalitásváltozás legerősebben a temetési rendtartásban észlelhető. Beythén kívül a XVI. században, a reformáció hívei közül csak Heltai Gáspár közölt ágendájában 1559-ben temetési rendtartást. A halál értelmezésében volt a legnagyobb szakadás a középkor és a reformáció felfogása között. A reformáció szerint a halottak és az élők között áthidalhatatlan választóvonal van, mivel a megholtak teste a temetőben porladozik, lelkűk pedig Istennél van, és nem kóborol a temető és a korábbi lakóhelye között.14 Ezért a reformáció híveinek Beythe szerint nincsen szükségük mágikus kiengesztelő és közvetítő cselekedetekre és rítusokra, amelyek a holtak lelkét megnyugtatják és közvetítő rítusok által a tisztító tűzből a mennybe segítik, a régi lakhelyüktől pedig távol tartják. Ilyen rítus volt régen a lélekharang megszólaltatása, amely a halott lelkét a temetőbe kísérte, és a gonoszt elűzte. Nem volt szükség a hamuval való behintésre, mely a porból vételt és a porrá válást kapcsolta össze. Az úgynevezett „halotti torra” sem volt a hívőknek szüksége, amely az ókori halotti kultusz maradványa volt, összekapcsolva a szegények megven- dégelésével, ami a halottat mintegy megszemélyesítette és esetleges bosszújától megvédte a ház lakóit.15 Mindezeket a rítusokat a reformátusok és így Beythe is elítélték. A halotti mise is szükségtelenné vált a reformáció egyházaiban, mert Krisztus az egyetlen közvetítő és a halott lelke már Istennél és 14 JÜNGEL 1993., MOLTMANN i960. 43-61. 15 MUCHEMBLED 1984. 98., ROHEIM 1925. 155, 166-180. Magyar Néprajzi Lexikon IV. 572 („szegények etetése“) II. 441-443. („halotti tor“); II. 468. („harangozás“), 457. („hamvazószerda“). [ 314 ]
