Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)
2013 / 1. szám - Köntös László: In honorem Nádasdy Lajos
In honorem Nádasdy Lajos való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (n:i) A szerző az egész fejezeten keresztül hosszan sorolja a hit példaképeit, s Mózesről szólva ezt írja: „...kitartott, mint aki látja a láthatatlant.” (n:2j/b.) Az Úristen nem bízott Nádasdy Lajosra olyan népvezetői feladatokat, mint Mózesre. Őt „csak” egy elhagyott, haldokló, felforgatott gyűjteménybe helyezte, a megszüntetett Pápai Református Kollégium egyetlen intézményes utódjába, a Tudományos Gyűjteményekbe. A könyvtárat, levéltárat, múzeumot magába foglaló, művi úton, a Kollégium bezárását követően létrehozott intézmény azonban szinte átitatódott létrejöttének tragikus előzményeivel. Magány, magára maradottság, pusztulás, kilátástalanság. Ne feledjük, ez még bőven a diktatúra időszaka volt, amikor „normális” emberi ésszel még csak feltételezni sem lehetett, hogy a magára hagyott könyvtár, levéltár és múzeum valaha is új életre fog kelni. De Nádasdy Lajos mintha látta volna a láthatatlant. Elképesztő körülmények között, mindenféle külső alapfeltétel híján, nekiállt a könyvállomány teljes revíziójának. Soha nem panaszkodott, soha nem hivatkozott az elégtelen külső körülményekre. „Csak” végezte a dolgát rendületlenül és állhatatosan. Kitartott, mint aki látja a láthatatlan. A korban, amelyben hitek dőltek össze, jellemek semmisültek meg, s amelyben a külső politikai hatalom szinte elviselhetetlen nyomás alá helyezett mindenkit, s elhitette, hogy „ez a harc lesz a végső”, Nádasdy Lajos valami megmagyarázhatatlan belső nyugalommal, biztonsággal és derűvel végezte a dolgát. Mondják, falusi lelkipásztorként Nagyvázsonyban, Zánkán, és Nemesvámoson is ilyen volt. A személyiségében az a megkapó, az imponáló, hogy a hite átsugárzik rajta. A hitéről soha nem beszélgettünk vele, meg egyébként sem az a kitárulkozó típus. De valahogy nagyon érzékelhető módon egész egyszerűen hiányzik belőle a ma szinte társadalmi szinten pusztító csüggedtség, reménytelenség, távlatvesztés. [2]
