Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)

2013 / 2. szám - Forrásközlés - Hudi József: Voyta Adolf visszaemlékezései IV. (befejezés)

<0 Forrásközlés Acta Papensia XIII (2013) 1. SZÁM chorus és nagyoltár van. A gróf tudott erről, s azt kérdezte tőlem, hogy a majki zárdatemplom44 berendezését ismerem-e. — Nem láttam, de hallottam róla, hogy mily érdekes és szép dolgokat látni ott. A gróf erre meghívott engemet, látogassam meg Csákváron, ahonnét elvisz Majkra és megmutatja. Egy alkalommal el is mentem és megnéztem45 a szép és remek klastromot. Egy más alkalommal találkoztam Devecserben ebédnél Pál gróffal, Ferenc gróf öccsével.46 Gyermekkora óta nem láttuk egymást. Szép fiú volt, most és csinos ember volt, de mint külügyminis[z]teri tanácsos csendes beszédű, nem oly élénk, mint gyermekkorában. Láttam, mit tesz a környezet. Ferenc gróf megtartotta a jókedvét és régi ismerőseihez [fűződő] barátságát. Ebben az évben halt meg Ihász Imre47 48 bátyám. Ezzel oly rokonságban vol­tam, hogy az ő sógora, Artner Tivadar46 pesti előkelő ügyvéd elvette édes­anyám egyik húgát. Ihász egy soproni49 úrilányt vett el, ez volt Artner Karo­lina, rendszerint Lina nénénk.50 A negyvenes évek elején 20.000 forinttal kezdtek gazdálkodni, és szereztek 7000 hold birtokot. Hogy miképpen, azt mi tudjuk, de ez csak annyiban tar­tozik életrajzomhoz, hogy mikor Ilona leányom 8-9 éves volt, a hathalmi birtokból, mely 5000 hold volt, az alsó- és felsőrépási pusztát leányomnak 44 A Komárom vármegyei Kecskéd községhez tartozó Majk pusztán 1733-ban letelepített kamalduli szerzetesek („néma barátok”) kolostora a rend felszámolása (1782) után épen fenn­maradt, épületeit a XIX. században Oesterreicher pesti kereskedő szűr- és pokrócgyár céljára hasznosította. FÉNYES 1994. 278-280. 45 A kéziratban: megláttam, javítottuk. 46 Gróf Esterházy Pál (Troiville, 1861. július 19. - Wien, 1932. október 22.) gróf Esterházy Fe­renc (1859-1909) devecseri földbirtokos öccse, osztrák-magyar diplomata, Pula, Szigliget és Uzsa puszta (Zala vm.) birtokosa. 1885-től londoni követségi attasé, 1890-ben már az orosz cári udvarnál osztrák-magyar követségi titkár, 1893-tól a király cs. k. kamarási méltóságra emelte, 1907-től osztálytanácsos a külügyminisztéiumban, ahonnan 1912-ben nagyköveti címmel visz- szavonult. Felesége stritezi Deym Izabella grófnő, házasságuk gyermektelen maradt. Özvegye másodszor gróf Baptist Jánoshoz (1900-1967) ment férjhez. A grófot halála után hazahozták és 1932. november 2-án a gannai mauzóleumban temették el. RNL 1912. VI. 734. 47 Ihász Imre 1885. február 24-én hunyt el Hathalom pusztán. Vö. BOGNÁR 1885. 33-34., H. SZABÓ 1996. 109. 48 Artner Tivadar 1844-ben kapott ügyvédi oklevelet. A pápai Vélsz Augusztát vette feleségül. 49 A szövegben: sopronyi, javítottuk. 50 Ihász Imre 1840. május 30-án vette el Artner Katalin Karolinát, Artner Lajos soproni ügyvéd, városi főügyész lányát. Vö. NÉMETH 2012. 18. [ 224 ]

Next

/
Thumbnails
Contents